Rég nem írtam, s mint mindennek az életemben, ennek is igen egyszerű oka van: nem volt miről írnom. Tenyérnyi lakásom mélyén is képes vagyok elveszni, mintha valami jóleső örvény szippantana be, amikor belépek az ajtón, s csak élvezem az egyedüllétet. Mintha tényleg erre lennék megalkotva. Számtalan tárgy hiányzik még, amik a mindennapi élet látszólagos alapfeltételei, nekem még sincs hiányérzetem.
 Persze beszámolhatnék a mindennapi történésekről, például hogy idén először (a tavaszi betegszabimat leszámítva) vagyok szabadságon, végig a héten. Vagy hogy az új lakásnak és a megváltozott anyagi helyzetemnek "hála" mennyire más problémáknak kellene aggasztaniuk, mint eddig, de mégsem. A hét közepén pedig haza is utazom majd, ez sem lesz könnyű otthonlét. Sőt, nehéz lesz...