Lánglovag

Élhetsz, míg meg nem halsz vagy megpróbálhatsz élni, míg bele nem halsz.

És mondá

  • Vanitas: Jó újra olvasni! :)Ráadásul ennyire pozitívat. :) (2010.10.16. 16:38) A. csodaországban...
  • Vanitas: Csatlakozom! Szívesen olvasnék a boldogságodról is. :-) (2010.05.22. 13:35) Szerelem
  • Dead-End: @Lánglovag: Könnyű ebbe beleszokni. :) Úgyhogy tessék mellette írni is! :D (2010.05.21. 12:55) Szerelem
  • Lánglovag: @Nussi: Igen, próbálom megszokni az érzést, csak még mindig annyira idegen, mintha egy ismeretlen ... (2010.04.25. 10:19) Szerelem
  • Nussi: @Lánglovag: Hiányoznak a bejegyzések. Remélem nagyon boldog vagy, és azért nem írsz ;] N. (2010.04.24. 19:32) Szerelem
  • Lánglovag: @Nussi: Igen, szégyellem is magam emiatt... :( (2010.04.23. 23:34) Szerelem
  • Nussi: Nagyon eltűntél! N. (2010.04.10. 21:40) Szerelem
  • Nussi: @Lánglovag: Jujj! *.* N. (2010.02.25. 14:50) Szerelem
  • Lánglovag: @Nussi: Hát talán igen... (2010.02.24. 19:24) Szerelem
  • Nussi: Csak nem...? N. (2010.02.23. 18:27) Szerelem
  • Lánglovag: @Seele: talán ez az évünk majd más lesz. Talán pont ez az év lesz más! :) (2010.02.17. 20:40) "Táncol az idő körbe-körbe"
  • Seele: Mint ahogy én sem tettem meg a lépést... hogy esetleg tanár legyek. Ha visszanézzük mindig az elmú... (2010.02.17. 17:29) "Táncol az idő körbe-körbe"
  • Nussi: Adok Neked egy szép nagy, hófehér lapot. Hogy új számlát tudj készíteni. N. (2009.12.30. 18:13) "Táncol az idő körbe-körbe"
  • Nussi: @Lánglovag: Kis bicebóca. Hamarosan helyrejön ; ) Legközelebb azért óvatosan ; ) N. (2009.12.10. 19:35) Hollókat tanítani meg repülni...
  • Lánglovag: @Nussi: Köszönöm kérdésed, már szinte alig észrevehetően sántítok csak... Persze mondhattam volna ... (2009.12.10. 00:23) Hollókat tanítani meg repülni...
  • Utolsó 20

Tévelygők

Csak úgy...

Lánglovag 2009.09.17. 14:30

Ahogyan a bőr nyári barnasága tűnik el a tél közepére, oly' észrevétlen tűnnek el belőlem is az érzések...

2 komment

Mások élete

Lánglovag 2009.09.14. 17:12

 Egy hete lakom I. barátomnál, akivel egyszer már éltem hosszabb ideig egy fedél alatt, méghozzá 3 évvel ezelőtt. Már akkor is kicsit más ritmusban éltük az életünket, s bár nem változtunk hajszálnyit sem azóta, mostanra valahogy mintha még nagyobb lenne a távolság közöttünk. Bár azt hiszem minden mozdulatlan azóta, csak én látom nagyobbnak a különbségeket.
 Illetve nem is a ritmus az, ami eltér, valahogy mindkettőnk körül ugyanolyan lassan folydogálnak az események, de a dallam más. Persze egyszerűen köszönhető ez annak is, hogy ő a munkájából kifolyólag inkább nappali életmódot folytat, én meg - nem is tudom, talán magamnak köszönhetően - inkább éjszakait. De ezzel együtt a hétvégének is egészen másként futottunk azért neki.
 Mondanom sem kell, a szombat délelőtti káposztáscsülök-főzés eddig nem nagyon tartozott a hétvégi programjaim közé, a vöröshagymás ropogós tepertőkrém is ismeretlen ételforma volt eddig a számomra, s a szombat délutáni napozás sem gyakori elfoglaltság nálam. Próbáltam ugyan asszimilálódni, kiültem ugyan én is az udvarra egy könyvvel, de a lapokkal együtt elfogyott az én kitartásom is, vasárnap már nem is vettem részt ebben a közös programban.
 Még a legelső napokban mondta I., hogy most hogy együtt lakunk egy darabig, majd ő is gyakrabban mozdulna ki esténként, mert neki nem nagyon volt eddig kivel kiruccannia, rólam viszont tudja, hogy kapható vagyok az ilyesmire. Mondtam neki, hogy amikor csak kedve szottyan, már mehetünk is, de azóta is otthon töltöttünk minden estét, mindig talált valami kifogást, hogy épp miért is ne az az este legyen az, amikor elindulunk...
 Mondjuk szombat kora este legalább már eljutottunk a közeli moziig, ez is haladás. Még ha 10 után nem sokkal már otthon is voltunk. A húszforintos kérdés pedig a következő: milyen szülő az, aki szombat este egy véres(en komolytalan) Tarantino-filmre viszi a hat év körüli kislányát, ami tele van naturálisan bemutatott, sokkolóan erőszakos jelenettel?
 
 Mindenesetre mostanság kénytelen-kelletlen, de én is korán fekszem. Ha ennek köszönhetően végre álmodok is valamit, majd azt is leírom...

Ui.: minél többet hallgatom, a nemrég emlegetett Muse album annál inkább belopja magát a fülembe. Íme (mobil-netesektől elnézést):

Szólj hozzá!

Egy újabb kis csalódás...

Lánglovag 2009.09.10. 22:21

 No tényleg nem nagy, csak egy kicsi, úgy látszik manapság már csalódásokból is csak ennyire futja csak tőlem. Szóval semmi komoly, csak ma véletlenül, egy internetes rádiócsatornát hallgatva ismerős ismeretlen hangzás csapta meg a fülemet: egy általam eddig még nem hallott Muse szám volt az... No csak nem kijött az őszre tervezett új album? De bizony. Szóval immár általam is megerősítve, hivatalosan is itt az ősz.
 Azóta már meg is hallgattam párszor, de bizony ahogy az előző album sem volt már az igazi, úgy a mostaniból is hiányzik valami... Talán végleg elveszett az a plusz, ami a Showbiz, Origin of Symmetry és Absolution című albumokban még meg volt...
 No majd idővel lehet magamról is írok pár érdektelen sort, hogy hogyan is telnek a napjaim régi-új lakótársammal, akinél menedéket leltem a költözésig.

 Végül jöjjön egy kis ízelítő az új albumról, nem is a zene - mert az olyan nagyon semmilyen-, hanem a dalszöveg, no meg a cím miatt itt a helye:

 
 
Undisclosed Desires

I know you suffered
But I don't want you to hide
It's cold and loveless
I won't let you be denied

Soothe me
I'll make you feel pure
Trust me
You can be sure

I want to reconcile the violence in your heart
I want to recognize your beauty is not just a mask
I want to exorcise the demons from your past
I want to satisfy the undisclosed desires in your heart

You take your lovers that you're wicked and divine
You may be a sinner
But your innocence is mine

Please me
Show me how it's done
Tease me
You are the one

I want to reconcile the violence in your heart
I want to recognize your beauty is not just a mask
I want to exorcise the demons from your past
I want to satisfy the undisclosed desires in your heart

Please me
Show me how it's done
Trust me
You are the one

I want to reconcile the violence in your heart
I want to recognize your beauty is not just a mask
I want to exorcise the demons from your past
I want to satisfy the undisclosed desires in your heart

 

Szólj hozzá!

Péntek éji zagyvaságok...

Lánglovag 2009.09.05. 03:24

 Mióta mesterségesen megszakítottam a panaszáradatom, valahogy nem igazán írok. Persze nincs is otthonom, ahol ülhetnék hajnalokig a számítógép előtt (bár most épp ezt teszem) valami kényszeres pótcselekvés gyanánt, de mégis: újabban már az éjszakáknak is olyan a színe, mint a nappaloknak: egyformán szürkék. Pedig látszólag mások a fényviszonyok...
 Bár az is lehet hogy csak ugyanaz a lepel borul az eltérő napszakokra, s én egyszerűen túl fáradt vagyok félrerántani azt. Sőt talán épp én vagyok az, aki ezt a leplet magamra húzom takaró gyanánt...

4 komment

Bedtime stories...

Lánglovag 2009.09.01. 04:04

 

Idejét sem tudom, mikor aludtam utoljára egy kiadósat. Borzasztó régen. Idejét sem tudom, mikor volt utoljára tele a szívem keserű utóíz nélküli, édes-szirupos érzelemmel. Még annál is régebben. Idejét sem tudom, mikor tudtam utoljára valaminek is az idejét. Talán soha nem is volt ilyen.
Csak az első bajomra merek gyógyírt remélni: még néhány hét és talán végre magamra zárhatom majd üres lakásom ajtaját. Épp csak egy ágy lesz benne kezdetekben, vagyis hát ki tudja meddig tart majd ez az állapot. Lehet sokáig. De ha az első éjszakámat ott sem fogom pihentető alvással tölteni, nem sok jót remélhetek...

Szólj hozzá!

Pár hét...

Lánglovag 2009.08.26. 20:52

No még úgy 2 tucat, a tegnapihoz hasonló álmatlan éjszaka valami sokadik idegen helyen, s aztán kezdhetem megszokni az évekig adósságokkal terhelt, ugyanezen és egyéb más okból kifolyólag évekig kb. majdnem üres saját lakásom idegenségét.
Majd beszámolok róla, hogy haladok vele.
Jelenleg egy elfogadott elővételi ajánlatnál.
Nem álomlakás, de egy ideje már nem álmodom.
De újabban ezt már nem panaszként mondom.

6 komment

Egység

Lánglovag 2009.08.23. 21:26

Magasan virító hitek

Csapdájába esett

Reménykedő koldus

Kezemben izzik érintésed

Emléke

 

Enyém vagy félelem

Egészen enyém


IANCU LAURA

 Ezt úgy találtam csak és magával ragadott a szavak hullámzása.

Szólj hozzá!

Kínai negyed...

Lánglovag 2009.08.23. 01:09

 Vagy legalábbis multikulturális, még nem sikerült eldöntenem. Az egészen biztos, hogy G. barátom lakásából kilépve bármely irányba is induljak, úgy 200 méteren belül biztos találni egy kínai éttermet, a legközelebbi konkréten úgy 20 méterre lehet, pedig ez csak egy kis utcácska a XIII. kerület szívében. És bár előzetesen úgy gondoltam egy kis környékbeli séta után vacsorára pont megfelelne valami magyar alapanyagokból készült kínai étel, a 12-ik étterem után teljesen elbizonytalanodtam: most akkor mi alapján is válasszak közülük? Biztosan van lényegi különbség, amit talán még az én, gasztromómiai élvezetekre kevésbé fogékony személyem is észrevenne, de mindenhová nem ülhetek be, hogy végigkóstoljam a helyeket, annyira azért nem voltam éhes. Azonban mivel épp eléggé valóságosan meg tudom élni ezeket az elképzelt helyzeteket, tulajdonképpen jól is laktam a séta végére.

 Mely közben jó néhány angol ajkú fiatal mellett elsétáltam, találkoztam egy orosz (ukrán?) családdal és persze sok-sok ázsiaival, de a legérdekesebb minden bizonnyal Joseph Smith volt. Valójában nem így hívták, de szégyenszemre nem jegyeztem meg a nevét, habár illedelmesen bemutatkozott. Fekete nadrág, fehér ing, nyakkendő, hátán hátizsák, s amíg beszélt, nekem igencsak oda kellett figyelnem, hogy megértsem amit mond. Azt hiszem majdnem tökéletes angol fonetikával ejtette a magyar szavakat, mondandója arról szólt, hogy szeretné megismertetni velem Jézus Krisztus tanításait. Egy könyvet is szorongatott a kezében, amire rápillantva sikerült azt a következtetést is levonnom, hogy mindezen küldetését a mormon egyház zászlaja alatt teljesíti, ezt a szót sikerült ugyanis leolvasnom a könyv borítójáról. 

 Közben valami olyasmit feleltem csak, hogy azt hiszem most nem igazán tudnám meghallgatni (azt már csak magamban tettem hozzá, hogy én még csak a kérdéseket keresem önállóan, s valahogy nem igénylem, hogy rögtön kész (?) válaszokat kapjak). Ő rögtön lecsapott az időhatározómra, hogy akkor esetleg valamikor máskor? Ezen már mosolyognom kellett, amúgy is elég barátságosnak tűnt a fiatalember, meg talán picit az a pár dolog is mosolygásra késztetett, ami abban a pillanatban beugrott hirtelen a mormonizmusról. Hogy ez a Joseph Smith úgy 200 éve egy látomásában azt a fülest kapta, hogy páran már jó pár évezreddel korábban, jóval Krisztus előtt átruccantak Jeruzsálemből Amerikába (akkor persze még nem így hívták), s ha már ott voltak, hát letelepedtek, s valamilyen úton-módon még Krisztus is ott támadt fel / született újjá közöttük. No de nem akartam tiszteletlen lenni, így inkább annyit mondtam, hogy azt gondolom számomra máskor sem lesz erre megfelelő az idő.

 Bár tulajdonképpen ráértem volna épp, már kicsit bánom, hogy nem hívtam meg egy sörre, hogy többet is megtudhassak róla. Már nem a vallásáról vagy Joseph Smithről, hanem arról, hogy vajon hogyan kerül egy szimpatikusnak tűnő amerikai/angol fiatalember a budapesti XIII. kerület ezen részére a mormon hitet terjeszteni. Bár azt viszont nem tudom, a mormonok fogyasztanak-e alkoholt...

Szólj hozzá!

SzemlÉLETváltás

Lánglovag 2009.08.22. 00:52

A péntek éjjel is egyedül talált, de már nem bánom: félig üres poharam tartalmát áttöltöm egy feleakkora pohárba és konstatálom: a poharam tele van.
 Összecsengenek ezzel az alábbi sorok, melyeket munkából idefelé tartva olvastam az utolsó metrók egyikén (már nem a metróra volt írva, hanem egy könyvbe):
"Most mindent megértett: Egész élete egy magányos várakozás volt egy elhagyott fülkében, egy telefonkagylónál, amellyel nem lehet sehová sem telefonálni. Egyetlenegy kiút áll előtte: el kell hagyni a magányos fülkét, el kell hagyni mielőbb!"

Szólj hozzá!

Hivatali patkányok

Lánglovag 2009.08.21. 01:55

 Túl egy fejfájásos, 13 órás munkanapon, egyedül eltöltve ezen időt az üres irodában, s mindez augusztus 20-án. Már csak alig pár óra, s pont egy ugyanilyen nap veszi kezdetét, azt leszámítva, hogy ma már 21-e van. S remélem a fejem sem fog azért fájni.
 A harmadik kölcsönlakásba érkeztem "haza" munka után, G. barátom engedte át a lakását néhány napra, s az ő gépén fedeztem fel a "Hivatali patkányok" című filmet. Emlékszem, a sokadik előző életemben moziban láttam ezt a filmet, úgy 10 évvel ezelőtt. Hihetetlen, mennyit jártam abban az életben moziba. Rengeteget. Vagy még annál is többen. Manapság pedig szinte már egyáltalán nem...
 Habár az alkotás maga nem egy filmtörténeti klasszikus, de valahogy megragadt bennem már akkor is a történet, azonban csak most értem/érzem át igazán. A főszereplő (Ron Livingston) egy szürke és arctalan nagyvállalatnál robotol, gyűlöli a munkáját, körlevelek, beszámolók, fénymásolók, számítógépek dzsungelében telnek a munkaórái, s elmondása szerint minden napja rosszabb, mint az előző volt. Egy péntek délután, mikor hazafelé osonna a munkából, a főnöke berendeli dolgozni szombatra és vasárnapra is, s ő mint már annyiszor, lenyeli a békát, az elégedetlenségét, a vágytalanságát. Ám péntek estére még van egy időpontja egy hipnoterapeutához, ahová az egyébként kiállhatatlan barátnője cipeli el főhősünket, mert elégedetlen vele. A terapeuta a hipnózis állapotában a teljes gondtalanság állapotába ringatja hősünket, ám mielőtt még visszarántaná őt a való világba, a terapeuta a szívéhez kap és kórházba kerül. Hősünk pedig ebben az állapotban ragadva másnap, életében talán először: boldogan és felszabadultan ébred. Nem megy be hétvégén dolgozni főnöke telefonhívásai ellenére sem, a barátnője is - aki máskülönben folyamatosan megcsalta -  szakít vele, de ő rá sem hederít erre. Hétfőn is munka helyett inkább elhívja azt a pincérnőt (Jennifer Aniston) ebédelni, akit már oly régóta csodál. Eközben a cégnél (rajta kívül) mindenki a közelgő leépítéstől retteg...
 No de nem mondom el az egész sztorit, hátha valaki megnézné egyszer a filmet. S ha így tesz, az én napjaimba is betekintést nyerhet egyúttal...

2 komment

Napjaim mostanság, mostjaim manapság

Lánglovag 2009.08.19. 16:50

 Furcsa, hogy szerda délután kellemes hétvégét kívánnak az emberek a boltban vagy a büfében, s ugyan viszonzom én is illedelmesen ezen jókívánságokat egy mosollyal meghintve, de a mosoly fele annak is szól, hogy nálam szó sincs hétvégéről, jövő péntekig minden nap dolgozom, talán csak a szombati napomba fér majd bele egy mozi vagy valami egyszemélyes program, például egy mosás. De legalább a kollégáim számára hasznos, hogy így élek, így mindig adott, ki dolgozzon az ünnepnapokon és a mostanihoz hasonló hosszú hétvégéken.

  Mivel jelenlegi átmeneti hajlékomban nincs mód a bringám tárolására (így most egyik barátom pincetárolójában hűsöl), gondoltam újra megpróbálkozom a kocogással. De valahogy nem megy ez nekem, a futás nem az én asztalom/aszfaltom, 2 kilométert is épp elég volt tegnap este végigtaposni. Habár a megfelelő zene ritmusára valahogy könnyebben megy a dolog, de ez bármi egyébre is igaz.

  De azért mégis úgy tűnik két kerékkel kevesebb van nekem, csak akkor vagyok egész, ha két keréken gurulok. Vasárnap letekertem G. barátommal a Velencei tóra, dombon és völgyön,  fullasztó hőségen keresztül, majd pedig vissza, összesen 140 km-es lett a túra, de éjjel még így is forgolódtam az ágyamban. Ami mondjuk azért nem volt túl szerencsés, mert a vállaimat ropogósra süttettem a napon. A tipikus: még nem vagyok leégve, még mindig nem vagyok leégve, na most viszont már szörnyen le vagyok égve... Mondjuk napszemüvegen keresztül még akkor sem tűnt olyan rémesnek. :)

 A lakáskeresés önmagában nem lenne kiábrándító (csak a szokásos sokadik jó lakásról kések le), ha nem lettem volna már a kezdet kezdetén szörnyen kiábrándult. Többé már nem lesz bérlőtársam, az illúzióját is elvesztettem, hogy munka után hazafelé két személyre vásárolok.

  Gyakorlatilag most fogom véglegesen betonba önteni, téglák közé zárni magányom, valami apró lakás falai közé... Egyébként sem engedhetem magamnak a nagy lakást, de ha megtehetném: egy örökké üresen álló szoba látványa sem lenne kevésbé lehangoló. Egy szobáé, amely még a reményét sem hordozza annak, hogy valaha is élettel telik meg...

Talán egy hatalmas üvegbúra lenne nekem való egy eldugott vidéken vagy egy magányos hegy tetején, valahol ott, ahol majdnem mindig éjszaka van, ahol ha körültekintenék nem látnék téglafalakat magam körül, csak csillagokat mindenfelé.

2 komment

Az élet margójára

Lánglovag 2009.08.15. 17:16

 Nem gondolom, hogy többet érnék, mint egy marék döglött molylepke, hogy az bármit is jelentene, hogy péntek éjjel, az utolsó 1-es villamoson a munka után sokadik átmeneti szállásom felé tartva Kunderát olvasgatok és dzsesszt hallgatok, de elég szürreális élmény egy ilyen utazás. Vagy csak én öregedtem meg észrevétlen...
 Kopasz fejtetőkről, tetovált szemöldökökről, kézről-kézre járó Hubertusos üvegekről, boríték méretű övcsatokról verődött vissza az elbizonytalanodott lámpák hidrogénszőke hajzuhatagokon megtörő tétova fénye, miközben bugyuta viccek és válaszként felhangzó suta nevetések töltötték fel a villamoskocsi zsúfolt ürességét. És ez csak egy öreg villamos, mely nem is az élet sűrűjébe tart, csak a kihalt körúton rója útját.
 Tényleg csak ennyiről maradnék le, amikor bezárom magam mögött üres és idegen hajlékom ajtaját? Tény, nem szipolyozom már az életet, vagy talán soha nem is próbáltam, nem akarom kisajátítani a kincseit, csak azt veszem el, amit önként nyújt felém. Bár ez percről percre, évről évre egyre kevesebb.
 Azt hiszem mégsem én csinálom jól...
 

6 komment

Hitehagyott...

Lánglovag 2009.08.12. 20:14

Vagy hitevesztett? Nem is tudom a kettő közül melyik illene most leginkább rám. Csak eltűnt és itthagyott vagy én vesztettem és veszejtettem el valahol?
Mindenesetre úgy emlékszem soha nem voltam még ennyire erőtlen, kiábrándult, mintha ereimben vér helyett valami ólompor hömpölyögne csak...
 

3 komment

Nem tűntem el...

Lánglovag 2009.08.06. 01:28

Vagy talán mégis... Reggel kelek, munkába megyek, éjfélig dolgozom, aztán eljövök egy kölcsönlakásba, amit kaptam a hétre B. barátomtól, alszom reggelig, kelek...
A holmim szétszórva a városban, mire rátaláltam álmaim lakására, az már másé lett, fogalmam sincs hol alszom a jövő héten, miután visszajöttem a hétvégi hazautazásról, az egész megfűszerezve némi kínos közjátékkal...
Szóval így telnek a napjaim...



1 komment

Hullasápadt földi lény...

Lánglovag 2009.07.29. 04:01

 Gondoltam a mai éjjelnél keresve sem találhatok jobb időpontot arra, hogy még jobban gyötörjem magam egy kicsit, mert miért is ne... 
 Majdnem egy napja lehetett, hogy aludtam 3 órát, majd reggel megnéztem egy lakást nem túl nagy hittel, pedig egész tetszetős volt egyébként, aztán délután irány a munkahely, délután 5-kor egy gyors reggeli, majd  este 11 után nem sokkal haza is érkeztem, test és lélek hullafáradtan, kéz a kézben. Szép csendesen megvártam a fotelomban, ahogy teljesen magamba zuhanok, ehhez röpke 2 órára volt szükségem, majd amikor már mozdulni sem bírtam, úgy véltem épp itt az ideje, hogy felküzdjem magam ma éjjel is a Gellértre, pedig munkából hazafelé a lépcsőn is alig bírtam feljönni. Mondanom sem kell ma éjjel teljesítettem eleddig a leghamarabb a jól megszokott 23 km-emet, már ami az aktív tekerést illeti, mert máskülönben olyan sokat üldögéltem a padjaimon a Citadellánál és a Lánchídnál, mintha a reggel soha nem jönne el...
 Pedig közeleg, de én hullafáradtan kitérek előle...

 

Quimby : Hullabár

Hullabárban vérszegény
Hulla fáradtan letér
A térképről egy sörkorcsolyán
Csúszva
Éjféltől kínpadra lép
A TV-ből egy szellemkép
Hátradől a képernyőn
Kinyúlva
Lehettél volna emberszabású
Húshagyó keddet is csontig faló
De lettél inkább bíbor varázsú
Boszorkánykonyhán csontlevesben
Haló szövet
Hullasápadt földi lény
Kripta-garzonjában él
Léthatáron egyensúlyát
Nyomja
Hogyha lenne véredény
Véradóban vérszegény
Életében hulla jó vicc
Volna...

 

7 komment

Lámpaoltás...

Lánglovag 2009.07.27. 02:27

 Reggel kiégett a szobámban egy izzó, s éjjel egykor a Gellérttől néztem, ahogyan kialszik a díszkivilágítás a városban. A kettő között nem volt más, csak egy munkahelyen töltött hosszú vasárnap. Az irodában eltöltött 13 óra igazán haszontalanul telt, végig azon kellett volna aggódnom, hogy 4 nap múlva hajléktalan leszek, ehelyett ördögi nyugalomban töltöttem a napom. Kíváncsi vagyok, hogyan ébredek majd reggel, nagy szükségem lenne egy angyali sugallatra a hogyan tovább témakörben...
 (Persze nem mindig erre kellene várnom, de hát a saját életem mindig is túl könnyedén vettem...)

1 komment

Dirty secrets

Lánglovag 2009.07.24. 04:04

Bocsánatot kérek mindenkitől, leszámítva egyvalakit, ha az elmúlt egy-két órában esetleg túl nagy felfordulást okoztam nála. Én voltam ugyanis az a tomboló szél, aki bevágta az éjszakára nyitva hagyott ablakokat, ágakat, reklámtáblákat és útjelző bójákat tört és sodort az utcán, aki villanyvezetékeket szakított el, autók riasztóit indította be...
Éjfélkor értem haza a munkából, két csapnivaló nap után. A keddi Singas Project koncert rövid és sótlan volt, s utána is kivetett magából az éjszaka, a szerdai Quimby koncertre el sem jutottam, de nem is hiányzott ötezer karámban nyomorgó ember társasága, helyette inkább néhány, minden szempontból kiábrándító óra következett a Corvintetőn, mocskos, ki nem mondott titkokkal a levegőben, melyek még csak nem is a sajátjaim. Már réges-rég meg kellett volna szabadulnom tőlük, ehelyett hagyom hogy valódi, lelkiismeret nélküli gazdájuk mocska engem is beszennyezzen...
De csak forr bennem az indulat láthatatlanul jóideje, így aztán amikor ma éjjel először sírt fel a szél odakint, úgy éreztem ez most mind miattam történik, indulnom kellett. A Gellért-hegy teteje volt az epicentrum, teljesesen egyedül álltam odafönn és néztem, ahogyan a szél romba dönti a Citadellát: asztalokat, székeket kapott föl a levegőbe, majd a földhöz csapta őket, hogy szikrákat hánytak, miközben utcák borultak sötétbe a leszakadó ágak éz vezetékek nyomán. Akkor és ott úgy éreztem, hogy a belőlem fakadó düh teszi mindezt, az ő ereje mutatkozik most meg. Persze valójában én csak álltam ott, két kézzel erősen a korlátba kapaszkodva, hogy a szél engem is le ne döntsön a lábamról. Eztán el is kapott valami olyan mélységes félelem, amilyen még soha ezelőtt. Először azt hittem, hogy a sötétség, a tomboló szél süvítése, a fák jajgatása, a nyomasztó és kiszolgáltatott egyedüllét miatt van, hogy közel s távol nincs egy élő ember: egyedül vagyok ott fönn, de aztán rájöttem, hogy nem emiatt született ez a hirtelen félelem. Attól ijedtem meg, hogy nem tudtam mi lesz majd akkor, ha eláll a szél, elcsendesedik minden, de bennem továbbra is megmarad ez a kétségbeesett düh.

Mostanra a szél alábbhagyott, én hazaértem, s hogy maradt-e még bennem indulat? Igen. De lassan legyőzi a fáradtság. Talán mindörökre...

3 komment

Sign of the sun...

Lánglovag 2009.07.21. 09:24

Ma este újra Singas Project koncert az A38-on, holnap pedig Quimby a Zp-ben. Csak gondoltam megemlítem. Én azt hiszem ott leszek majd mindkettőn.

Szólj hozzá!

Időzavarban...

Lánglovag 2009.07.19. 03:16

Tétován eltévedtem az idő síkján, hiába forgolódom, nem tudom merre van a holnap, s merre a tegnap. Csak valamikor reggel feküdtem le, még nincs egy napja, aztán délután, midőn lementem a boltba - s tudván hogy este is vacak kedvem lesz -, a legjobb téli szívmelengetővel tértem haza, már alig várom a decembert, hogy egy üres és sötét lakásban sambuca con la mosca*-t iszogathassak majd. De ma éjjel is jól jött, mert az őszies idő, a dermesztőbb fajtából, viharos széllel kísérve a csontomig hatolt fönn a Gellérten, izzadtan, mégis dideregve értem haza. A csavargásom előtt és után pedig második világháborús sorozatot néztem/nézek, romantikus szál egy pókfonál-vastagságnyi sincs benne, pont mint az életemben.


* A sambuca olasz ánizslikőr, hasonlít a görög ouzohoz ízben és szervírozásban is. Fogyasztható például jéggel,  ilyenkor a jellemzően színtelen ital opálosan elfehéredik. Van kék és vörös, meg talán fekete változata is, nos ezek nem tudom hogyan színeződnek el (már ha elszíneződnek egyáltalán) jég hatására. A con la mosca az a fajtája, amikor 3 szem kávébabot dobnak a pohárba, a boldogságot, jólétet és egészséget vagy valami hasonló badarságokat szimbolizálandó, ezt az egészet meggyújtják, néhány másodpercig egy öblös pohárban azt kicsit félredöntve és forgatva hagyják égni, majd átöntik az egészet egy másik pohárba, végül a kettőt összefedve elfojtják a lángot. Ezt a megmelegedett italt aztán a pillanatnyi illúzióra vágyó jónép a kávészemekkel együtt elfogyasztja, míg a kiegészítőként használt, gondosan lefordított másik pohárból (mondjuk egy szívószál segítségével) illik kiszippantani a forró és alkoholos párát/füstöt. Télen valami mesésen jól tud esni, de látványnak sem utolsó, amikor a lángoló italt egyik pohárból a másikba önti az ember.
A gasztronómiai fél percet olvashattátok és kb. ez volt minden ismeretem ebben a témakörben.

 

6 komment

Az otthontalanság otthona...

Lánglovag 2009.07.16. 03:17

 Ma éjszaka majdnem a fáradtság győzött és emiatt majdnem itthon is maradtam, de valahogy cseppet sem vonzott az ágy... Így aztán mégiscsak erőt vettem magamon és útra keltem, s az elmúlt hat éjszaka egy-egy alkalmát követően hetedszer is fölkapaszkodtam a Gellért-hegyre. Fölérve már éreztem, ahogyan egyre erősödik a szél és aztán a tornyosuló fellegek mögött egy-egy villám is hajnalszerű csalóka fényeket festett az égre. Nem időztem hát túl sokáig, mivel még egy háromnegyed órás út várt rám, az viszont meg sem fordult a fejemben, hogy az esőtől félve inkább hazafelé vegyem az irányt. A Lánchídhoz érve ugyan néhány kövér és hideg esőcsepp megkopogtatta a hátam, de aztán az erős szél alákaphatott az esőfelhőknek és messzire sodorhatta őket, mert végül csak az izzadság csöpögött rólam, amikor hazatértem az egy órás út végén.
 No igen, "haza". Ez is furcsán hangzik így, hiszen mióta Pesten élek, inkább csak átmeneti szállásaim voltak. Volt ahol csak néhány hetet töltöttem, és volt ahol majdnem két évet, de nem igen különbözött egyik időszak sem a másiktól. S két hét múlva gyakorlatilag hajléktalan leszek, mivel a jelenlegi albérleti szerződésünk lejár a hónap végén, azonban eddig még nem sikerült valami otthonszerűséget találni, ahová továbbállhatnék, ahol talán végre megállapodhatnék...

7 komment

Üres város...

Lánglovag 2009.07.14. 04:29

Most írhatnám, hogy végtelen nyugalom tölt el egy ideje, de ez valójában nem nyugalom, hanem üresség, ami valósággal él bennem, a szívem helyén lüktet odabenn, s talán ezért is vonz éjről-éjre magához a város üressége. Fél három is elmúlt már, amikor ma éjjel újra útra keltem. Alig kószált néhány lélek odakinn, hazafelé tarthattak, amikor én indultam, s talán épp indultak valahová, amikor én hazaérkeztem. Hajnalodik...

3 komment

Zajos magányban foszforeszkálok...

Lánglovag 2009.07.12. 02:45

Napról-napra könnyebb nem megtenni dolgokat azért, mert egyedül valahogy nem lenne az igazi, lett légyen az egy koncert vagy bármi egyéb. Viszont azon dolgok listája nem igazán bővül, amiket egyedül tudok megtenni, s örömömet lelhetem benne. Nagyjából annyi csak, hogy az éjszaka közepén bármikor felkerekedhetek és kiszellőztethetem a fejem, ha ahhoz támad kedvem. Bezárom magam mögött a sötét lakást, s addig üldögélhetek a Citadellánál vagy a Duna-parton, amíg csak kedvem tartja, nincs hová és merre sietnem. Talán idővel egyéb dolgok is kerülnek majd fel arra a listára, (végre?) berendezkedem majd ebben az egyedüllétben és otthonosan élhetek majd benne...


Quimby : Don Quijote ébredése


Hajtogattam a kukák mögött egy álmot
egy kerthelyiség félreeső részén.
Eldugult piszoárban vitorlázok
sapkám a hold, fésűm a szél.

Sorra dőlnek ki mellőlem a lányok
fojtogató bűntudat emészt.
A szívek szemétdombján kapirgálok.
Szeretni, Istenem, milyen nehéz!

Annyi minden bajjal kell még megküzdenem
plusz még itt van a nyakamba varrva
egy lefejezett szerelem.
Tükröm, tükröm, tükröm mondd meg nékem:
Jól áll-e ez nekem?

Sorra tűnnek el mellőlem a srácok
mindegyiknek jobb dolga akadt.
Zajos magányban foszforeszkálok
a sápadt fényű telihold alatt.

Annyi minden szarral kell még megküzdenem
ellenséges szélmalmoktól zavaros szellemem
"Nincsen veszély" - mondják -
csak képzelem.

Aztán orvosok jönnek, kezükben fegyver
és ha a vegyszer egyszer a vénába hatol:
A lakatlan sziget lakó lelke tenger lesz,
a szíve lepényhal. Itt úszkál valahol.

Annyi minden szarral kell még megküzdenem
egy tucat csörgősipkás lidérc horkol mellettem.
Választok egyet. Melyik tetsszen?
Melyik legyen a partnerem?

 

 

Szólj hozzá!

Gives you hell...

Lánglovag 2009.07.08. 01:57

 Egyelőre a cégem megajándékozott azzal a kiváltsággal, hogy nem vezényelt le Békés-megyébe, viszont cserébe minden közvetlen munkatársamat igen, így jobbára egyedül maradtam a pesti munkával, ők meg ott távol kocsmáznak minden este... A hétfői 14 órás munkanap meg is kísérelte próbára tenni a türelmem, de végül a birkák győztek, mint korábban is mindig. Kedd délelőtt pedig voltam lakást nézni: egy saját lakás lehetne az a hely, ahol végleg magamba zárkózhatom...
 Persze nem ez lenne a cél (valójában nincs is semmi ilyesmim, maximum csak a környezetváltozás ami motivál, de arra meg egy másik albérlet is tökéletes lenne), de az eredmény valószínűleg pontosan ez lesz. De ezen majd talán máskor gondolkodom.
 Este aztán igyekeztem hamar végezni a munkahelyen, ami mondjuk fél 11-et jelenthetett volna, s utána terv szerint irány a Gellért-hegy meg a kedvenc magányos éjszakai helyeim. Minden szépen és jól is alakult egészen addig, amíg hirtelen minden rosszra nem fordult, pedig gyakorlatilag már a kulcsot fordítottam el az iroda zárjában... Hát végül éjjel fél egy körül tudtam eljönni, de legalább a szél friss levegőt fújt az arcomba, amikor kiléptem az Üllői útra, s elindultam az éjszakai megállója felé. A buszmegállóban és a buszon sorjázó fiatal emberutánzatok értelmi szintjén már meg sem botránkoztam, magamra öltöttem legszebb gúnyos mosolyomat és mindvégig ezt bömböltettem a fülembe:


The All American Rejects - Gives You Hell


I wake up every evening
With a big smile on my face
And it never feels out of place.
And you're still probably working
At a 9 to 5 pace
I wonder how bad that tastes

When you see my face
I hope it gives you hell, I hope it gives you hell
When you walk my way
I hope it gives you hell, I hope it gives you hell

Now where's your picket fence love
And where's that shiny car
Did it ever get you far?
You never seem so tense, love
Never seen you fall so hard
Do you know where you are?

Truth be told I miss you
Truth be told I'm lying

When you see my face
I hope it gives you hell, I hope it gives you hell
When you walk my way
I hope it gives you hell, I hope it gives you hell
If you find a man thats worth the damn and treats you well
Then he's a fool you're just as well hope it gives you hell
Hope it gives you hell
Tomorrow you'll be thinking to yourself
Where did it all go wrong?
But the list goes on and on

Truth be told I miss you
Truth be told I'm lying

When you see my face
I hope it gives you hell, I hope it gives you hell
When you walk my way
I hope it gives you hell, I hope it gives you hell
If you find a man that's worth the damn and treats you well
Then he's a fool you're just as well hope it gives you hell

Now you'll never see
What you've done to me
You can take back your memories
They're no good to me
And here's all your lies
If you look me in the eyes
With the sad, sad look
That you wear so well

When you see my face
I hope it gives you hell, I hope it gives you hell
When you walk my way
I hope it gives you hell, I hope it gives you hell
If you find a man that's worth the damn and treats you well
Then he's a fool you're just as well hope it gives you hell

When you see my face
I hope it gives you hell, I hope it gives you hell (hope it gives you hell)
When you walk my way
I hope it gives you hell, I hope it gives you hell (hope it gives you hell)
When you hear this song and you sing along well you'll never tell
And you're the fool I've just as well I hope it gives you hell
When you hear this song I hope that it will give you hell
You can sing along I hope that it puts you through hell
 

Szólj hozzá!

Inni és élni hagyni...

Lánglovag 2009.07.06. 02:12

 Ez is lehetett volna akár a hétvégém és a vasárnap estém mottója, ami első olvasatra nem igazán sugall valami fennkölt tartalmat...
 Szóval hazautaztam a hétvégére, ami önmagában is nehéz, mert nem egyszerű tucatnyi embernek azt mutatni, hogy minden rendben velem, de mióta a kis keresztlányom is otthon él, azóta egy újabb ismétlődő rituálé lett ezen hétvégék része: egy nap kell hozzá, hogy újra a szívébe zárjon, s mire újra teljes a bizalma irányomban, ismét elválunk. Az ajtóban még integet, mint egy kis angyalka, de eltelik 3-4 hét amíg nem látjuk egymást és szinte újra a nulláról kezdünk mindent... De legalább a bizalmát és a szeretetét újra és újra elnyerni egy örömteli feladat.
 Visszafelé utazva aztán előreküldtem egy sms-t G. barátomnak, hogy mi lenne ha kiülnénk valahová a Duna-partra némi alkohol társaságában és beszélgetnénk vagy csak épp nagy bölcsen hallgatnánk. G. barátomra ilyen helyzetekben mindig is számíthattam, így végül vasárnap este nem sokkal 10 után már ott is ültünk valahol a Margitsziget vonalában a pesti oldalon és amikor nem hallgattunk, akkor mindenféle eszement dologról beszélgettünk úgy 1-ig.
 És egyúttal tolmácsolnám is G. barátom üzenetét, aki szerint hihetetlenül lehangoló és depresszív volt a velem eltöltött estéje, de ezt csak amiatt mondta, mert nem olvashatja a blogomat, ahogyan minden más ismerősöm előtt is titkolom a hollétét. Máskülönben azt hiszem prímán érezte magát ő is és vele együtt én is...

8 komment

Még ver a szív...

Lánglovag 2009.07.01. 02:58

 Napról napra egyre távolabb kerül a múlt, s vele együtt minden, amit valaha szerettem. S lassan így felejtem el azt is, hogy hogyan kell szeretni. Ha egy hosszúra nyúlt munkanap után érezni akarom, hogy ver a szívem, kerékpárra pattanok és fölmegyek a Citadellához. A hétvégi tömeg után ma kihalt volt a Gellért-hegy, még talán tucatnyian sem sétáltak az éjfél utáni órában a város fölött. Az eső is szemerkélt picit, én pedig sehol máshol nem lettem volna abban a pillanatban.
 Lefelé gurulva élesen eszembe villant az a pontosan egy évvel ezelőtti pillanat, amikor is az egyik kanyarban átmenetileg megtöbbszöröztem bizonyos csontjaim számát, viszont az azóta eltelt minden perc valami sűrű ködbe burkolózik, egy olyan sem akadt, ami merészen átszelte volna ezt homályt. S az elmúlt napon egy újabb kis szelet vált le belőlem, s sétált be önként ebbe a mindent elfedő ködbe. Vajon ma is ugyanez történik majd velem vagy épp ellenkezőleg: kiválik egy rég vagy tán sosem látott, de mindig remélt alak, s testet ölt (bennem)?

DSIDA JENŐ

(Vidáman folynak napjaim...)


Vidáman folynak napjaim és nem panaszkodom.
Szép földön járok s fölfelé már nem kapaszkodom.
Szeretek élni, kábít e színes, zenés bolond
világ, mely oly sokat beszél, holott semmit se mond.

Már csak te izgatsz, mélabú, ki úgy csöppensz bele
sugárzó napjaimba, mint tiszta vízzel tele
pohárba tuscsepp, eresen, lassan szívódva szét,
míg szürke szállal szövi át a víz ezüst színét.

S nem tudni azt előre, hogy mikor csöppen a tus,
a rezgő víz, a tiszta part mikor lesz mélabús,
mikor uszkál a hirtelen elpárolgott derű
helyén a gyászos nedv, mitől az ital keserű.

Csak jössz, szembejössz, mélabú, mint kedves, halovány,
iskola felé siető könyvtáskás kisleány,
ki úgy megy kissé vacogón, mint harcba megy a hős,
mert nem készült, felelni fél és érzi, felelős –

vagy hazafelé ballagó bús munkanélküli,
ki a bor felszabadító, jó ünnepét üli,
halkan dúdol, míg karja tág körökben szétivel
és mosolyog és könnyezik s nem számol semmivel.

Vagy hajlongó kucséber, ősz bajszára mord ború
kenődött sárgán, őmaga sovány és félkarú,
s megáll, mindennap ugyanúgy, bús, elszánt és konok
alázattal és szavai, mint férges bonbonok.

Im, úgy jössz hozzám, mélabú, mint e sok névtelen
rossz ismeretlen ismerős, ki jön, jön végtelen
fájdalmas sorban, eltűnik s felbukkan itt vagy ott
s minden emléket újra kelt, amit tegnap hagyott.

Nem veszlek észre s mindenütt, mindig nyomomba jársz,
nem számítok rád sohasem és mindig rámtalálsz,
ó, mindig meglepsz, amikor fékeveszett, hiú
jókedvben önmagam vagyok, víg csintalan fiú,

néha legyecske képiben, ki zümmög szomorún,
majd selyem szalag képiben, ki hervadt koszorún
csüng-leng a szélben, máskor egy finom elhullatott
hajszál alakjában, avagy tán nincs is alakod,

csak megszállsz rezgő, testtelen mélyből szürönközött
kísértetként, mikor ülök a cimborák között
fehér asztalnál, ahová kacér szeszély sodort,
megszállsz épp akkor, amikor fölemelem a bort

s a világító, sárarany pohár csak fennakad
kezemmel együtt, magasan és minden megszakad,
összedől, mint torony, amely vad földlökést kapott:
megállítod, mint Józsua, az íjas, a napot.

És síri csönd lesz mindenütt, elhallgat a zene,
mintha örök, tusfekete sötétség kezdene
terjedni lassan, valami emésztő, végtelen
szomorúság, még kék az ég, de kékje éktelen,

még ver a szív, de már kihagy és megpihenni kész,
még van a föld, de füstbe fúl és foszlik az egész,
a fej előre billen és rokkanva hull a váll,
a levegőben a meleg téboly sejtelme száll

és nagy a csend és mély a csend, hogy már rettenetes,
nyugodtan néz, mered a szem, de semmit sem keres,
csak tágultan pihen, ahogy a vak szem révedez,
mely mit se néz és mit se lát, de mindent észrevesz.

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása