Nem írtam már egy hete... Nos a dokumentálható történések: remek koncert kedden az A38-on, igaz végül csak a munkatársam tartott velem afféle minden-mindegy alapon, szerdán remek bl-döntő megtekintése itthon egyedül, miután fél tucat ember kedvére próbáltam tenni különböző lehetőségek kidolgozásával, de a végén mindenki csak a száját húzgálta és lemondta az estét, csütörtökön az előző két nap kipihenése a munkahelyen, pénteken hazautazás, aztán otthon rövid 3 nap a családdal, aminek központjában jelenleg a keresztlánykám áll, ül, totyog, szalad, mászik, pakol...

Ma aztán visszautaztam Pestre, és úgy érzem: az élet máshol van... Ez egyébként egy Kundera regény címe, amit még sok-sok évvel ezelőtt olvastam. Pár hónapja a kezembe került az egyik könyvesboltban, s mivel a regényre magára már egyáltalán nem emlékeztem, csak arra hogy hajdanán tetszett, hát a kosaramba tettem. A minap pedig előkerestem és újra elkezdtem olvasni a vonaton. Vajon most milyennek fogom találni, ha befejezem? Változtam valamit vagy változott-e a világlátásom az évek folyamán?

  A folyó nem léphet ki a medréből, én mégis mintha többször megtettem volna már eddig életem során. S bár soha nem voltam egy gyors sodrású folyó, de az idők folyamán egyre kisebb és kisebb medreket választottam, s így elhagytam magamból újabb és újabb tömegeket, s ma már csak egy olyan lassú folyású csermely vagyok, aminek nincs már vízgyűjtő területe sem, semmi, ami újra felduzzasztaná, s már ő maga sem keres hozzá csatlakozni vágyó vízfolyamokat. Talán épp itt lenne az idő végre teljesen átlényegülni, s mondjuk felhővé és éltető esővé változni...