Túl egy fejfájásos, 13 órás munkanapon, egyedül eltöltve ezen időt az üres irodában, s mindez augusztus 20-án. Már csak alig pár óra, s pont egy ugyanilyen nap veszi kezdetét, azt leszámítva, hogy ma már 21-e van. S remélem a fejem sem fog azért fájni.
A harmadik kölcsönlakásba érkeztem "haza" munka után, G. barátom engedte át a lakását néhány napra, s az ő gépén fedeztem fel a "Hivatali patkányok" című filmet. Emlékszem, a sokadik előző életemben moziban láttam ezt a filmet, úgy 10 évvel ezelőtt. Hihetetlen, mennyit jártam abban az életben moziba. Rengeteget. Vagy még annál is többen. Manapság pedig szinte már egyáltalán nem...
Habár az alkotás maga nem egy filmtörténeti klasszikus, de valahogy megragadt bennem már akkor is a történet, azonban csak most értem/érzem át igazán. A főszereplő (Ron Livingston) egy szürke és arctalan nagyvállalatnál robotol, gyűlöli a munkáját, körlevelek, beszámolók, fénymásolók, számítógépek dzsungelében telnek a munkaórái, s elmondása szerint minden napja rosszabb, mint az előző volt. Egy péntek délután, mikor hazafelé osonna a munkából, a főnöke berendeli dolgozni szombatra és vasárnapra is, s ő mint már annyiszor, lenyeli a békát, az elégedetlenségét, a vágytalanságát. Ám péntek estére még van egy időpontja egy hipnoterapeutához, ahová az egyébként kiállhatatlan barátnője cipeli el főhősünket, mert elégedetlen vele. A terapeuta a hipnózis állapotában a teljes gondtalanság állapotába ringatja hősünket, ám mielőtt még visszarántaná őt a való világba, a terapeuta a szívéhez kap és kórházba kerül. Hősünk pedig ebben az állapotban ragadva másnap, életében talán először: boldogan és felszabadultan ébred. Nem megy be hétvégén dolgozni főnöke telefonhívásai ellenére sem, a barátnője is - aki máskülönben folyamatosan megcsalta - szakít vele, de ő rá sem hederít erre. Hétfőn is munka helyett inkább elhívja azt a pincérnőt (Jennifer Aniston) ebédelni, akit már oly régóta csodál. Eközben a cégnél (rajta kívül) mindenki a közelgő leépítéstől retteg...
No de nem mondom el az egész sztorit, hátha valaki megnézné egyszer a filmet. S ha így tesz, az én napjaimba is betekintést nyerhet egyúttal...
Hivatali patkányok
2009.08.21. 01:55
2 komment
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://langlovag.blog.hu/api/trackback/id/tr601326827
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Vanitas 2009.08.21. 15:38:09
Biztosan lesz még sok más életed, hiszen tíz évvel ezelőtt sem gondolta volna bármelyikünk, hogy éppen itt, így fogunk élni mint most. Csak bízz egy kicsit.. Ezt az időszakot pedig tényleg az apró örömökkel lehet megfűszerezni, még az is lehet hogy a saját lakás másfajta felimeréseket, érzéseket fog hozni az életedbe. Nincs bebetonozva semmi..
Lánglovag 2009.08.21. 17:55:04
@Vanitas: @Vanitas: hát talán lesz még néhány, de ha ez előzőeket lépcsőnek tekintem, akkor valahogy nem fölfelé visznek ezek a fokok, hanem épp ellenkezőleg. De...
De valóban épp az lesz, amit mondtál: bízni fogok. Méghozzá magamban. Ilyen egyszerűen, mint ahogy leírtam ide. Azaz már el is kezdtem. Ugyan kicsit szokatlan még, mintha reggel a szekrényt kinyitva valaki más ruháit találtam volna benne a sajátjaim helyett, és ebből öltöztem volna föl, de azt hiszem egész könnyű lesz megszokni.
Ebben az életemben, mely tart már egy jó ideje, nem bántottam meg senkit, nem is fogok többé. Ez nekem kezdésnek pont elég, s ahhoz hogy tükörbe tudjak nézni. Idővel talán nagyobb dolgokra is képes leszek, de ha nem, többé már akkor sem esem kétségbe. S ha nem érném el azt a néhány fennkölt dolgot, amit oly nagyon szeretnék, akkor majd szeretem azokat az apró dolgokat tízszeres erővel, amik talán megadatnak azért.
De valóban épp az lesz, amit mondtál: bízni fogok. Méghozzá magamban. Ilyen egyszerűen, mint ahogy leírtam ide. Azaz már el is kezdtem. Ugyan kicsit szokatlan még, mintha reggel a szekrényt kinyitva valaki más ruháit találtam volna benne a sajátjaim helyett, és ebből öltöztem volna föl, de azt hiszem egész könnyű lesz megszokni.
Ebben az életemben, mely tart már egy jó ideje, nem bántottam meg senkit, nem is fogok többé. Ez nekem kezdésnek pont elég, s ahhoz hogy tükörbe tudjak nézni. Idővel talán nagyobb dolgokra is képes leszek, de ha nem, többé már akkor sem esem kétségbe. S ha nem érném el azt a néhány fennkölt dolgot, amit oly nagyon szeretnék, akkor majd szeretem azokat az apró dolgokat tízszeres erővel, amik talán megadatnak azért.
És mondá