Majdnem éjfél volt, mire hazaértem, mert a munkából elindulni is túl fáradt voltam egész este. Nem mintha bármi hasznosat is végeztem volna egész álló nap, de ma nem volt lelkiismeret-furdalásom, legalábbis emiatt nem...
Egy esőhullám már végigáztatta előttem az utcákat, de mire átöltöztem és kocogni indultam, már újra szakadt az eső. Eleinte élveztem, ahogy a kövér esőcseppek csiklandozzák az arcom, mintha csak valaki finoman az ujjával simítana végig rajta... De 10 perc sem telt bele és már bőrig áztam, s ekkor már hidegen tapadt rám a ruha, a lábaim sem bírták tovább egy lépéssel sem, így nem gyötörtem magam tovább. Hazaérve szétdobáltam a vizes ruháim és a fürdővízben próbáltam átmelegedni, mérsékelt sikerrel.
Aztán belenéztem a tükörbe és először nem ismertem magamra. Beesett arc, éjfekete félhold-karikák mélyén nyugtalan és véres szempár, arcbőrbe ivódott fáradtság. Rég nem néztem meg önmagam, így ijesztő látvány volt, hogy ez tényleg én lennék. Aztán a tükör helyett magamba néztem, az elmúlt napokra, hetekre és hónapokra gondoltam, mindenre ami megtörtént és mindenre ami nem, majd újra a tükörre pillantottam. És ekkor már rögtön felismertem abban az arcban magam. Hát igen, épp úgy festek, ahogy festenem kell, ahogy érzem magam, ahogy élek épp. A tükör most kivételesen nem hazudik...
Botladozó szavak
2009.10.20. 02:08
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://langlovag.blog.hu/api/trackback/id/tr661462286
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
És mondá