Azt hisszük a bejárati ajtót dönti majd ránk, pedig igazából a hátsó ajtón lopózik életünkbe. Körülölel, mint a köd, amiben lépkedünk, lehet szemünk távolinak hiszi, s lehet mindvégig észre sem vesszük, hogy igazából elejétől fogva ott feszült a bőrünkön...
Szerelem
2010.02.23. 00:12
9 komment
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://langlovag.blog.hu/api/trackback/id/tr291782721
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Lánglovag 2010.04.25. 10:19:26
@Nussi: Igen, próbálom megszokni az érzést, csak még mindig annyira idegen, mintha egy ismeretlen helyen ébredtem volna föl, és most minden figyelmemet leköti a milliónyi új dolog megismerése.
De talán idővel képes leszek magamat is elhelyezni ebben a világban, s akkor már fogok tudni újra írni, azt hiszem...
De talán idővel képes leszek magamat is elhelyezni ebben a világban, s akkor már fogok tudni újra írni, azt hiszem...
Dead-End 2010.05.21. 12:55:53
@Lánglovag: Könnyű ebbe beleszokni. :) Úgyhogy tessék mellette írni is! :D
Vanitas 2010.05.22. 13:35:27
Csatlakozom! Szívesen olvasnék a boldogságodról is. :-)
És mondá