Nem őrizgetem már sokáig azt a szalmalángot bensőm rejtekén. Lassan mindent felemészt. Nehezebb táplálni, mint ezernyi égig szökellő mohó lángot. Elfújom és elmegyek messze, mindent mi elmúlt, elfeledve. Magam mögött hagyva az ismerős arcokat, kik mindannyian ábrándok áztatta életem hús-vér mementói. A sarokba hajítom hiú vágyaim, ócska halom, megfojtanának, ha hagyom. Már nem kell még egy, köszönöm, volt belőlük épp elég. Volt színes és édes, csendes és fényes. Egytől-egyig hazug mind. Mégis megtanulunk értük csalni és hazudni. Én nem folytatom tovább. Elég(ek)!
Elég...
2008.04.01. 00:44
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://langlovag.blog.hu/api/trackback/id/tr18405973
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
És mondá