Bár ez a néhány bejegyzés épp az ellenkezőjéről tanúskodik, de régebben volt idő amikor csak arra gondoltam: milyen is lenne végül nyomtalanul eltűnni a világból. Annyira törjük magunkat azért, hogy maradjon valami utánunk, néhány papírra vetett szó, egy kép vagy egy megtervezett ház, de méginkább legyen valaki, aki elsirat majd, akiben tovább élhet néhány középszerű gondolatunk. Ha már nem élhetünk örökké, legalább keltsük az öröklét illúzióját.
Minden ilyen próbálkozás hiábavalónak tűnik, mint a halak vergődése a csónak alján. Én másra sem gondoltam, minthogy milyen lenne elégetni mindent, amit valaha is papírra vetettem, letörölni mindent bitet, amit elmentettem, minden holmimat vadidegenek kegyére bízni, akik remélhetőleg a legkevésbé sem becsülik meg azokat. Azt hiszem pár dolog áldozatul is esett néhány ilyen felindulásomnak...
S még sincsenek olyan halak, akik a csónakba kerülve hevernek csak a fenéken, bár lenne erejük küzdeni. S mégis vannak olyanok, akik addig küzdenek, míg vissza nem repülnek vízbe, mely a tovább létezést jelenti számukra.
Nyomtalanul...
2008.05.30. 00:52
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://langlovag.blog.hu/api/trackback/id/tr31494346
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
És mondá