Tehát ez ma új életem első (második) napja. Amikor ezzekkel az új gondolatokkal a fejemben hazaértem este 10-kor a munkából, még dolgozott bennem a tenni akarás. Körbe is néztem, mihez kezdhetnék. Szerettem volna némi friss levegőt szívni, megszellőztetni a fejem, hogy még szabadabb utat engedjek újdonsült gondolataimnak.
Jóideje itt porosodik már nálunk egy régi barát több tucat cd-je, amit annak idején a lakótársam kért tőle kölcsön. Gondoltam nosza: kerékpárra pattanok és áttekerek vele Budára. Megmozgatom magam és valami hasznosat is teszek. Nem is haboztam sokáig, hamar összekaptam magam és útnak is indultam. Szinte rögtön rám is talált a jóleső érzés, amit este a gyér pesti forgalomban érezhet az ember, amikor épp átteker valamelyik hídon. Én a Petőfin gurultam keresztül. Most azon sem aggódtam, hogy milyen hamar kifáradtam, csak élveztem ahogyan a fülemben szóló zene ritmusára haladok át a Móriczon, aztán szinte már ott is voltam. Nem időztem aztán a barátomnál sokáig, mert azon gondolkoztam hogy visszafelé még teszek egy kis kerülőt a Művészetek Palotája felé. Eltekertem a ZP előtt csókolózó párok mellett, a hídon is kézenfogva sétáló szerelmesek mellett suhantam, akik egymásba feledkezve mit sem észleltek a körülöttük zajló világból. Irigyeltem persze kicsit őket, de már nem azzal a mély irigységgel, mint néhány napja tettem volna, sőt most leginkább már csak örültem a boldogságuknak. A Duna-parton csordogálva is hasonló látvány fogadott minden padnál. :)
A Nemzetinél megint az "olyan mint egy óriás night club" képzettársítás jutott az eszembe, de a Művészetek Palotájának kékes fénye megnyugtatott, még ha maga az épület külseje nem is nyűgöz le igazán. Megkerültem, aztán haza indultam végül. Most pedig már itthon vagyok és zárom soraim, szép álmokat mindenkinek.
Hey, June!
2008.06.05. 02:05
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://langlovag.blog.hu/api/trackback/id/tr31504450
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
És mondá