Most értem haza munkából. Nagyon csípem ha így összefolynak a hetek és nincs is hétvégéje az embernek... Azért megnézek egy filmet még, hogy eltoljam a tétlen alvást, vagy inkább a belőle való fölébredést. Legszívesebben le se feküdnék és akkor nem kell fölkelni a semmiért...
Még a munkahelyen elkezdtem nézni az "In Bruges" című filmet, aminek rettentő leleménnyel az "Erőszakik" magyar címet adta valaki. Börtönnel kellene büntetni az ilyen embereket, meg azokat akik pénzt adnak a Blikk, Bors, Hot és más hasonló szennylapokért, de ez egy másik történet.
Ahogy hazafelé baktattam az imént, a sarkon a Stex előtt egy földimet pillantottam meg, ahogyan az egyik kinti asztalnál elégedetten füstölt egy lány társaságában. A nevét sem tudom igazán, neki pedig biztosan fogalma sincs, hogy egy városból valók vagyunk. Pár évvel fiatalabb mint én, s az arca még akkor ragadt meg, amikor vagy 10 éve először láttam meg a buszon. Szinte gyerek volt még (meg hát én is), de valahogy első pillantásra ellenszenvesnek találtam, mintha sütött volna belőle az önteltség. De azt hiszem csak a nagyfokú elhivatottság volt az, ami benne megvolt, belőlem meg hiányzott, ezért nem volt szimpatikus soha. Pedig valójában semmit sem tudtam akkor még róla. Aztán jópár évvel később olvastam (az otthoni helyi lapban azt hiszem), hogy elsőre fölvették a színművészetire, talán az egyik legfiatalabb aki valaha is bejutott. Valószínűleg nem kicsit tehetséges, s én évekkel azt megelőzően már azért is nem bírhattam...
Most egyszerűen csak furcsa volt megpillantani egy ilyen régről ismerős arcot a múltból, de a meglepődésen kívül már semmit nem éreztem.
És mondá