Lánglovag

… és azon rágódik mihez kezdjen egyedül. Kedvem volna ezernyi dologhoz vagy legalábbis sokhoz. A héten az „ország legnagyobb házibulija”: Kotta fesztivál szülővároskámban, péntek este többek között két kedvencemmel, a Kispállal és a Skafunderzzel (akit érdekel: www.kottafesztival.hu). Ha visszatérek Pestre, még augusztus 24-ig beleférne a Magyar Fotóművészek kiállítása a Szépművészetiben (http://www.szepmuveszeti.hu/web/guest/articleview?mi_layout_id=29.30&mi_article_id=340). A maradék augusztusi hétvége pedig ideális lenne egy Kinizsi 40 túrához. S ezek helyett mit fogok én mégis tenni? Semmit. Mert nincs senki, aki társamul szegődne ezekhez a programokhoz. De nekem nem kell sem egy (újabb) magányos koncert, sem kiállítás. Ahogyan színházban sem voltam, mióta (lassan 3 éve) Pesten tengődöm, ugyanezen okból, holott oly szívesen mennék…
S most még csak nem is valami merész álomképek lebegnek a szemem előtt, mint teszem azt egy boldog párkapcsolat efféle közös programokkal vagy netán egy olyan idealizált barát aki egyszer csak felhív valami hasonló szöveggel: „Tudom hogy szereted a Kispált, mi lenne ha pénteken együtt kinéznénk a koncertre?”.
 Most úgy érzem még csak egy olyan ismerőst sem tudnék felhajtani, akivel kapcsolatban nem azt érezném, hogy inkább szívesebben lenne valahol máshol, s aki hasonlóan jól tudná magát érezni, mint én. Persze nem vagyunk egyformák, s ez az egész helyzet különben is az én hibám. :p
 Amikor polgári szolgálatos voltam (merthogy voltam ilyen is), volt olyan munkám, amikor halott emberek házában mászkáltam. Ez így elég misztikusan hangzik, de valójában a sztori nem valami rendkívüli. Azért erről talán mesélek majd egyszer bővebben. Meg talán nem ártana egyszer őszintén
 Mindenesetre most valahogy úgy érzem, mintha „elmúltam” volna, a világ az én házam és vadidegenek mászkálnak benne.