Egyik pillanatban még kiugranék a bőrömből, aztán a következőben meg kiugranék az ablakon. Pedig a két pillanat között nem történik semmi. És pont ez az, hogy nem történik semmi. "Ha ez a szívem, hát röhögnöm kell."
  Ma (tegnap) aztán igazán/kellően agyzsibbasztó nap volt, de ennyi tétlen héttel a hátam mögött (igaz valamiféle beteges, perverz módon), de még ezt is élveztem. Végül délután 5 helyett csak este kilenckor jöttem el a munkából, az apróságoknak induló, majd aztán órásra nyúló feladatok és a főnökök otthonról hozott, nyakamba sózott munkái sem hoztak ki a sodromból. Mindegy csak teljen az idő, csak vágyakkal birkózni ne kelljen... "Bolondulj meg, élet, Isten! Nem érdekel."
 Holnap (ma) is munka után mehetek a - sok közül az egyik - főnököm barátjához, fusi munkára. Pedig még én fizettem volna, hogy hagyjanak békén. No de mindegy, ha a végén netán profitálok valamit, azt az első hajléktalan kezébe nyomom majd. "Azért játszom, hogy éljek..."
 Pedig holnap (ma) este valami buliféle is lesz nálunk, amire persze én előzőekből kifolyólag biztosan késve fogok érkezni. A lakótársam szervezte hirtelen felindulásból (rá nem jellemző módon), ismerősök, barátok hivatalosak, de én most a kelleténél is jobban ki fogok lógni közülük. Mert most valahol egészen máshol, más valaki mellett lennék szívem szerint. "Most a vágyak házában kóbor kutyák."
 Holnap (nem holnapután) nyílik az ARC kiállítás az Ötvenhatosok terén. Azt hiszem el fogok majd menni, csak hogy más emberek kreativitását látva még nyomorultabbul érezhessem magam.
 Pénteken pedig véradó nap lesz több helyszínen is, én a legközelebbit, a Corvin mozit szemeltem ki magamnak, izgalmas díszletet fog nyújtani (bár persze biztosan nem a nézőtéren zajlik majd). Nem is tudom mikor voltam utoljára vért adni, de elég régen lehetett, legalább 1 éve, de könnyen lehet hogy 2 is van már. Ha nem felejtem el megkérdezem, hogy hányadik alkalom lesz ez a mostani, tíz még biztos nincs, de talán közelítem.
 Minden napom olyan, mint az azt megelőző, ezért nem nagyon tudok konkrét dátumokat megtartani a fejemben. Nem hogy a napokat, de még az éveket is alig tudom megkülönböztetni. De az első véradásom napjára pontosan emlékszem. Mondjuk ez nem nagy kunszt. Március 2-a volt, hétfő, s előtte 1-2 nappal töltöttem a 18-at (azért nem tudom hogy 1 vagy 2, mert abban az évben nem volt február 29-e, így vita tárgyát képezheti a dolog). A hétfői tanítási nap végén egy dupla angol órát lógtam el miatta, de alig találtam meg a véradás helyszínét, a végén majdnem feladtam már a dolgot. De aztán csak ráakadtam, s ment is minden könnyedén. Egy pillanat és már a székben ültem, s mikor a nővér kérdezte milyen megfontolásból jöttem, valamiféle olyan badarságot mondtam, hogy a hétvégén töltöttem a 18-at, s egy önkéntes véradás talán a leghasznosabb, amit nagykorúvá válva megtehet az ember hirtelen. Bár ettől talán mégis valami értelmesebbet mondhattam, mert ő aztán gyorsan hangos szóval elismételte a szavaim, aminek hála aztán kisebb népszerűségre tettem szert a többi nővér és véradó között. Szóval aki nem idegenkedik a tűtől, az esetleg fontolja meg ezt a pénteki alkalmat. "Ez a szív ott a porban az egyetlen."
 Lassan nyugovóra kellene térni, hiszen hamarosan jön a reggel, de az elmúlt két éjjel hiába feküdtem hasonlóan későn, mégsem jött álom a szememre... Mert "liliom volt az éjben, kósza sugár."