Lánglovag

 Ez a két szó nem megy ki a fejemből... Tudom az előző bejegyzésemben még egészen mást mondtam, de hazudtam. Vagy most hazudok. Nem tudom. Na jó, tudom. A kettő között van valahol az igazság. Egy számtani közép: ez vagyok én. A földön élő (majd) hétmilliárd ember számtani közepe vagyok. A(a1;...;an)=(a1+...+an)/n. Még a nevem is csak "a" magánhangzókkal van tele (tényleg). Ha összeadnánk az összes ember magasságát, testsúlyát, bankszámlájának összegét, tudását a történelemről, a mezőgazdaságról, a politikai állásfoglalását, a főzőtudományát, zenei ízlését, és minden egyéb mérhető tulajdonságát, majd átlagolnánk az egészet: a végén az én nevemet dobná ki az egyenlet. Két lábon járó számtani közép vagyok. Talán magamra tetováltatom ezt a képletet. Pénteken egyébként meg akartam kérdezni a véradáson: miért van az a kitöltendő kérdőíven, hogy az elmúlt 1 évben tetováltattam-e magam vagy volt-e testékszer beültetésem? Nem mondom, hogy csak emiatt fogtam eddig vissza magam, de mégis valamilyen szinten talán ez is szerepet játszott benne. Bár ha jobban belegondolok: azt hiszem magasabb vagyok, mint az átlag. A francba, hát nekem semmi sem sikerül??? :)
 Szóval gondoltam írnom kellene valamit (vagy talán innom)... Bár leginkább csak aludnom. De maradjunk a megszokott (t)rendnél: igazán remek lesz úgy nekifutni a hétnek, hogy már hétfő reggel halálosan fáradt vagyok. De egyszerű a diagnózis: mivel nincs mit várni a holnaptól (sem az egész héttől), így csak mind később és később kerülök ágyba.
 Bezzeg ha holnap (ma) este találkám lenne: már este 8-kor az igazat álmát aludtam volna, csak hogy minél előbb holnap (ma) legyen... Mondjuk ez furcsán vette volna ki magát, mivel csak este 11-kor jöttem el a munkából.
 De a lehetőség mindenesetre adott lett volna tegnap (vasárnap) is, hogy jó legyek. Nem mondom, hogy halálra dolgoztam magam, de azért nem is véletlenül voltam bent a munkahelyen. Emellett természetesen rajtam volt a szokásos szájzár: csak semmi veszélyes őszinteség. (Tudom ennek, amit most mondtam nincs semmi értelme, és valóban nincs is.)
 Hazafelé jövet adni szerettem volna egy kis pénzt annak a hajléktalannak, aki késő este mindig ugyanott tűnik fel, amikor épp arra vetődöm sötétedés után. Soha nem kér semmit, s nem is adtam neki még eleddig semmit. De mégis... Már szerdán este szerettem volna álnok jótékonykodni, amikor a főnököm által nyakamba sózott munkával megkeresett pénzt neki akartam adni. Persze nem kerestem semmit akkor, aztán másnap egy fitying se volt nálam, aztán amikor most este jöttem hazafelé, őt nem láttam megszokott helyén. Én vagyok ő, csak 20 évvel fiatalabban. Mondjuk én nem az Üllői út és a József körút sarkán fogok strázsálni, sokkal inkább valami mediterrán vidéket gondoltam ki magamnak, mondjuk Szicíliát vagy valami spanyol vidéket. Ha már nincstelen és magányos az ember, legalább legyen benne némi egzotikum. És ez most rossz viccnek tűnhet talán, de nem az...
 Ja és beraktam oldalra egy lejátszót, ha párszor ráfrissít az ember, akár még működni is hajlandó. Csak azt sajnálom, hogy a világ legőszintébb szerelmes számát (Alvintól a Sziámit :) nem tudtam beszerkeszteni. Pedig sikerült megragadniuk az érzést, no de kárpótlásul (18+) itt a klip.  (az utolsó fél perc - már a klipből - kevésbé javallott, mert odáig romantikusabb az egész, mint a Titanic vagy a Notebook ;)