Lánglovag

Szóval lefeküdtem úgy hajnal 4-kor, ébredés 8-kor, munka 9-től. Agyzsibbadás délután ötig, de mivel a délutános munkatársam tízoldali tüdőgyulladással jött dolgozni, ezért rövid úton hazazavartam és maradtam este 11-ig. A héten marad is betegszabin, így a maradék egyetlen kollégámnak felajánlottam: a 2 műszakunkat ossza be a hétre, ahogy neki a legkényelmesebb. Így aztán a héten kedden,szerdán és csütörtökön 9-től dolgozom délután 5-ig, pénteken pedig délután 3-tól este 11-ig. Ja és nem mellékesen mivel a 3 kollégámból senki nem vállalta a most hétvégi műszakot, ezért a szerencsés nyertes, aki ezen a hétvégén dolgozni fog nem más lesz, mint én. Zsinórban 2 hétvége, zsinórban 19 munkanap. Na jó, a szombat csak telefonos ügyelet, csak akkor kell bemenni ha nagy gáz van... De akkor sem ez álmaim netovábbja. Persze nem mintha bármi programom, tervem lett volna ezekre a napokra.
 Az este órákon át egyedül az üres irodában, az előttem álló napok, hetek, hónapok,... súlyától annyira mérhetetlenül nyomorultnak éreztem magam... Mert ez az "üres iroda" érzés vár rám végestelen-végig, és nem csak a munkahelyen, nem csak hétköznapokon, hanem a itthon is, hétvégén is, a vonaton ülve, a városban sétálva is...
  Ha nem lett volna ma is (mint mindig) nyitva az ajtó a folyosóra, azt hiszem ott helyben elsírom magam. Persze türtőztettem magam, bár azt hiszem némi fátyol még így is rátelepedett a tekintetemre, de az már nem tűnhetett fel senkinek a folyosóról nézve. Csak néhány szót szerettem volna hallani, ennyi hiányzott csak az estéből, egy félszeg mosoly... Érdemeltem amit kaptam. Azaz semmit... S még a vállam is sajgott egész este...
Hazafelé üres metró, az aluljáróból feljőve aztán egy ezrest a kezébe adtam annak az otthontalan férfinak, aki esténként mindig megjelenik ugyanott. Koldulni még sohasem láttam, bár persze napközben biztosan ezt teszi. Fején kalap, aminek a szélére egy galambtoll van tűzve, bozontos szakáll, 3-4 szatyorban az egész élete. Nekem sincs több mindenem. Szóval a kezébe nyomtam a pénzt, megköszönte én pedig már haladtam is tovább a magam útján. De biztosan tudom: majd látom még.
 Ha hamarabb nem is, de majd ha egyszer a jövőben valamikor belenézek a tükörbe...