Lánglovag

 Ha az érdektelen blogbejegyzésekért egy év börtön járna, akkor én már a többszörös életfogytiglanomat tölteném valahol. De most megtoldom a büntetésem újabb egy évvel.
 Ma (persze tegnap) reggel hétkor (egy szemhunyással azután, hogy álomra hajtottam a fejem) a főnököm azzal ébresztett: jó lenne ha sürgősen összekapnám magam és bemennék idő előtt a munkahelyre. Ezen felbuzdulva bedobtam a fogkefémet, a fogkrémemet, fésű helyett a hajzselémet, meg egy váltás ruhát a táskámba, hátamra kaptam az egészet és reggeli (valamint a tervezett fürdés) nélkül bekerekeztem a melóhelyre. 2 hónappal és 2 nappal a Gellért-hegyen történt afférom után újra 2 keréken gurultam. Mondjuk fáradt voltam, mint egy kubai menekült, aki épp most úszott át Floridába, csoda hogy épségben beértem. No de aztán ezen a hirtelen jött munkalehetőségen annyira felbuzdultam, hogy úgy délután 3-ig nem is ettem semmit, majd este 8 körül már úton is voltam haza. Mindezt egy olyan fizetésért, amit egy ott dolgozó, havi egy hétvégi túlórát bevállaló titkárnő minden oldalról körberöhögne. Nem mintha túl anyagias lettem volna valaha is. Mondjuk ezért is élek így, ahogy...
 A vállam még vacak, de pont illik hozzám, így lassacskán azért újra beiktathatom az esti kis kiruccanásaimat a Gellért, valamit a Lánchíd lábánál megbújó, hívogató pad irányába. Ja és holnap (persze ma) PUF a ZP-ben, ha nem lenne olyan semmilyen az a hely, meg lenne kivel mennem, talán még el is néznék. Ugyanez érvényes a jövő heti Kispálra is.
 De csakazértis szombatra vagy a jövő hétre kinézek valami színházi előadást, kicsípem magam és egyedül szépen elmegyek. Most pedig ünnepélyes keretek között lefekszem és pihenek (majd') 6 órát, de előtte még folytatom az Ákos maratont: