Lánglovag

Több mint két hónappal az ominózus Gellért-hegyi afférom után ma éjjel újra föltekertem. Egy pár napja ültem újra bringára, de eleddig csak munkába mentem két keréken, de ma voltam annyira a padlón, hogy este egyszerűen nem maradhattam itthon. Kora nyáron is azt hiszem azért kaptam rá ezekre az éjszakai kiruccanásokra, mert vagy így szellőztetem ki a fejem, vagy itallal tompítom el teljesen. Na ezt azért talán mégsem. Bár ki tudja...
 Szóval este 11-kor voltam annyira fáradt, kedvetlen, csüggedt és csalódott, hogy nem maradhattam itthon tovább. Levittem a lépcsőn a bringát, ráfordultam a körútra, át a Petőfi hídon, "föl" a Gellért-térre, aztán onnan most már valóban fölfelé a Citadella felé. Odafent szusszantam párat, és a régen látott éjszakai Lánchídban gyönyörködtem egy darabig, majd elindultam lefelé. Hát mintha hímestojásokon, vagy még inkább üvegszilánkokon lépkedtem volna, olyan tempóban ereszkedtem lefelé. Azt hiszem nem mostanában lesz, hogy újra 70 körüli tempóval guruljak lefelé valahonnan. Igaz ez még tavaly volt a Kékesen, itt olyan rossz az út, hogy ennek a közelébe sem lehetne érni, de most valahogy nem is volt hozzá hangulatom... :) Harmincas tempó fölött már húztam a féket. Amikor pedig odaértem ahhoz a helyhez, ahol 2 hónapja annak a román Lexusnak hála megcsókoltam az aszfaltot, fanyar mosolyra húztam a számat, ahogy felidéztem magamban, mekkorát is püffentem akkor. Mint egy béka, úgy elnyúltam...
Aztán a Gellért-tértől irány a Lánchíd felé. Úgy gondoltam ma nem megyek végig a bejárt útvonalamon, hanem átjövök a pesti oldalra, ücsörgök kicsit a parton a megszokott padomon. De túl élénk képek táncoltak még a fejemben, amiktől pedig szabadulni akartam de nagyon, így hát feljöttem egészen az Árpád hídig, onnan pedig irány a Margit-sziget. Pontban éjfélkor gurultam be a szigetre, aztán a Lánchídig meg sem álltam . Ott leültem, elmajszoltam egy csokit, ittam pár korty vizet és bámultam a várat és hallgattam a Duna morajlását. Nagyjából ekkorra sikerült annyira kiürítenem a fejem, hogy legyen elég bátorságom hazajönni, hogy aztán hamarosan lepihenjek, majd pedig nekifussak egy újabb átkozott napnak.
 No de lesz ez még így se, szép álmokat!