...nem akarok elaludni, mert nem akarok reggel újra arra ébredni, hogy nincs egy méltó gondolatom, nem akarom egy újabb napon át tettetni mindenki előtt, hogy nem hiányzik semmi, nem akarok 24 óra múlva ugyanebben a magányos szobában ülni ugyanezzel a szívembe mélyen belekalapált hiányjellel, melyet ki sem lehetne már tépni anélkül, hogy magamat el ne veszejteném. Nem akarok újra és újra ugyanazon a lépcsőn lemenni, ugyanazt a kérdést újra és újra föltenni, hogy hol van a nap végtelennyi pillanataiban, mert a közelemben nincs, s hogy azok miért nem boldogok, akiknek kívánnám a boldogságot, s azok miért, akiknek egy fikarcnyit sem. Nem akarom vissza a tegnapot sem, de végül úgyis megkapom, csak holnapra átkeresztelve.
 De mégis: akarnom kell ezeket a dolgokat, mert ez az élet. Legalábbis az én életem.