Lánglovag

 És ma keservesen sírt valami miatt, de csak amíg én is a szabad ég alatt voltam. Elindultam, az idő még éjszakai ragyogó, de néhány méter és a nyakamba szakadt az ég bánata. Meg sem fordult a fejemben, hogy visszaforduljak, hiszen így legalább beleolvadhattam az éjszakai könnyzuhatagba. A Gellért-hegyről sem volt még soha ilyen sejtelmes a kilátás, ahogy a vízfüggönyön milliónyi darabra törik a város sok ezernyi fénye...
 Utam legészakibb pontjához, az Árpád-hídhoz érve derék alatt és nyak fölött már minden pórusomat átmosta az éltető víz, szerencsére a frissen vásárolt őszi kollekcióm szárazon tartotta a felsőtestem, így talán nem lesz komolyabb bajom. Ha meg mégis, már az sem számít.
 Amikor aztán indulásom után 1 óra 15 perccel kapunkhoz érve leszálltam a nyeregből, már csak a tükörként csillogó úttest és a mázsássá nehezedett, tocsogó cipőm emlékeztetett a korábbi esőre.
 És most hogy itt az éjfél, egy forró fürdő után tényleg az ágyamba huppanok egy könyvvel és várom, hogy jöjjön az álom. Remélem hozzátok már megérkezett.