Ez megint egy filmből, illetve annak zenéjéből. Most lett vége a Harcosok klubjának a tv-ben, innen való. Számomra több érdekessége is van ennek a filmnek: ezt láttam a legtöbbször eddig (legalábbis moziban biztosan, de azt hiszem összességében is), ez eleddig az egyetlen olyan könyvadaptáció (már amikkel én találkoztam), ahol is a film jobb, mint az eredeti könyv. David Fincher (Hetedik, Játsz/ma) hozzáadta a zsenijét, a könyv néhány gyenge pontját újraértelmezte (például a befejezés, ami a könyvben banális, míg a film az egyetlen lehetséges lezárást mutatja be), plusz zseniális képi megoldások vannak a filmben, Brad Pitt és Edward Norton egymást játsza le alakításával (bár ezúttal Brad nyert is egy hajszállal talán) és ezekből megszületett minden idők egyik legjobb filmje. No és ebben a könyvben/filmben hangzanak el ezek a mondatok: "amit birtokolsz, az birtokba vesz téged", "csak ha már nincs semmid, akkor tehetsz meg bármit" és más effélék.
Ja és még két érdekesség is eszembe jutott: a film egyik korai jelenetében az unott főhös, aki munkája miatt repülőn járja az országot, azt fantáziálja, hogy egy másik géppel ütköznek a levegőben és zuhanni kezdenek. Még jóval a film előtt, amikor még középsulis voltam, nekem is volt ilyen "játékom". Minden nap 20 km-t utaztam reggelente busszal a suliba, majd délután ugyanennyit vissza, s amikor a vasúti átjárón áthajtottunk, sokszor én is azt képzeltem: mi lenne, ha ütköznénk a vonattal. Valamint szintén a film elején a főhős kóros álmatlanságban szenved... :D
És akkor jöjjön a zene. Aki nem látta még a filmet, annak azonnal el kell hagynia az oldalt. Így miután ezek a személyek eltűntek, már fölösleges is a figyelmeztetés: a klip tele van olyan részletekkel, amik felfedik a befejezést és a történet csavarát.
Where is my mind?
2008.11.24. 02:16
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://langlovag.blog.hu/api/trackback/id/tr16785266
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
D.i.v.a. 2008.11.25. 14:57:01
újabb relevancia :) az ominózus mondat (The things you own end up owning you. It's only after you lose everything that you're free to do anything.) elindította eszmefuttatásom és a saját blogomban próbálom rávenni az embereket, nyilakozzanak...vajon mit jelent az, hogy amit birtokolsz, az birtokba vesz - átvitten?
És mondá