Először hittem valamiben. Az életben. Aztán hittem valakiben. Aztán hinni kezdtem magamban. Aztán nem hittem magamban, mert ő nem hitt már bennem. Aztán már én sem hittem benne. Ezek után az életben sem hittem. Majd hosszú-hosszú ideig semmi másban sem. Aztán elhittem, hogy újra hitre van szükségem. Hinni kezdtem mások életében. Aztán hinni kezdtem egy valakiében. Most lassan talán újra hinni kezdek magamban.
Az én hitem...
2008.12.17. 01:02
2 komment
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://langlovag.blog.hu/api/trackback/id/tr93827345
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Sosi 2008.12.17. 10:14:34
Nah, kb. ezzel én is így vagyok. Sosem tudom igazán függetleníteni magam attól, hogy van-e mellettem valaki. De én olyan dacos típus vagyok és egy idő önsajnáltatás után felkapom a fejem és azt mondom nah jóvan, mit nekem ez meg az, nehogy már, és akkor újraéledek hamvaimból! ;) :)
Vanitas 2008.12.17. 15:47:15
Azt hiszem ez a kulcsa a teteinknek. Hogy mitől tesszük FÜGGŐVÉ hogy hiszünk-e magunkban.. önmagunktól, másvalakitől, vagy csak az eseményektől..
És mondá