Már vagy két hete nem kocogtam, de tegnap és ma is leparancsoltam magam éjfél körül. Pedig egyetlen porcikám sem kívánta a dolgot, mentális igényem sem volt rá, nem lebeg semmilyen kitűzött cél a szemem előtt. Nem akarok fitt lenni, sőt biztos, hogy a megfázáson (rosszabb esetben tüdőgyulladáson) kívül semmit sem érek el ezekkel a kiruccanásokkal. A hideg levegő már az első lélegzetvételnél végigperzseli a torkom és ez csak rosszabb lesz minél jobban kapkodom a levegőt, méterről méterre. Az arcomon keményre fagy a gúnyos mosoly a kint töltött 20 perc alatt. Összefüggő párafelhőket fújok ki magamból a hideg sötétségbe egész úton, vagy tán épp a lelkem eregetem az égbe, talán pont 21 grammal vagyok könnyebb, mire hazatérek. Szóval akkor miért is megyek kocogni, miért teszek olyat, amit egyáltalán nem szeretnék? Az egyetlen magyarázat: az irónia. Úgy fejezem be és azzal indítom a következő napom, amit nem is kívánok egy fikarcnyit sem, de csakis ilyen dolgokat teszek nap mint nap, percről percre, s évről évre. Ez az életem. Ez vagyok hát akkor én magam is?
 Talán ez a szándékos irónia egyszer csontig hatolóan tudatosítja majd bennem, hogy elég volt, hogy ne folytassam (így?) tovább. Pedig könnyűnek tűnik: csak meg kell fogalmaznom, mi az amit szeretnék és tennem kell érte. És még csak nem is nagy dolog: csak elindulni egyedül egy olyan úton, amiről nem tudom, hogy hová vezet. De az első lépés nem csak a rabságom kötelékeit szakítaná el, hanem azt a keveset is, amit engem másokhoz, s másokat hozzám köt...

Záráskánt csak két dalszöveg, amik hogy, hogy nem a Bakáts téren törtek rám egymás után...

Quimby : Pedofíling

Skatulyákban alszik a város,
de kidugja fejét az éjjelei manó.
A szerelem átzuhan a falakon,
s zavartan azt üvölti, hogy hello.

Jaj, csak a szívem, a szívem, a szívem zakatol,
egymásnak esnek az égitestek valahol.

Ha a holdon dobol egy kobold,
álruhában én vagyok,
mint kerge lepkék, köribém gyűlnek,
a méreten aluli angyalok.

Jaj, csak a szívem, a szívem, a szívem zakatol,
egymásnak esnek az égitestek valahol.


Quimby : Hol volt hol nem volt

Mondd,
Hol van az a lány
Akire vár ott a Hold?
Mondd,
Hol van az a bár
Ami az imént még itt volt?
Mondd,
Hol van az a jómadár
Akinek mindig kék az ég?
Hol van az a vég
Aminek eleje sincs még?

Hol volt hol nem volt
Hol volt, hol nem volt
Volt egyszer egy...
Vagy tán sosem volt

Mondd,
Hol van az a bőr
Mit örököl a gyík?
Mondd,
Hol van az a tőr
Ami a melledben sikít?
Mondd,
Hol van az a furcsa fény
Ami az éjt szúrja át?
Hol lenne... ugyan már
Jó éjszakát!

Hol volt hol nem volt
Hol volt, hol nem volt
Volt egyszer egy...
Vagy tán sosem volt

Hol volt hol nem volt
Hol volt, hol nem volt
Volt egyszer egy...
Vagy tán sosem volt