"Szenvedély nélkül nincs győzelem." És én nagyon nem érzem most magamban a szenvedélyt. Bár abban sem vagyok biztos, hogy vannak-e győztesek és vesztesek egyáltalán. Inkább csak van az élet, ami pont olyan, amilyennek érzed.
 Én manapság csak az egy tömegterméknek érzem magam az evolúció futószalagján. Készült hajdanán egy tervrajz egy prototípusról, mely még egyedi lehetett. Vagy még ez sem így volt. Csak összeállt néhány gép, és mert nem volt jobb dolguk, viszont volt egy csomó alapanyaguk, hát mindjárt gyártani kezdtek mindenféle cél és elképzelés nélkül. S azóta megállás nélkül zakatol a gyártósor, készülnek a darabok, apró részletekben ugyan különböznek egymástól, de ugyanaz a billog kerül mindenki tarkójára, s amikor lekerülünk a gyártósorról, egyformán nem kapunk küldetést, csak egy nagy raktárba kerülünk, melynek méreteit felmérni is képtelenek vagyunk szemünkkel. Majd idővel, mivel kell a hely és az alapanyag az új termékeknek, hát egy olvasztótégelybe kerülünk, hogy újragyártsanak belőlünk valamit.
 Nem tehetünk mást, mint kitalálunk magunknak egy világot a polcon eltöltött időre. Szerencsés az, akinek jó a fantáziája. Kitalál magának egy érzést, amit úgy hívhat: boldogság, s ha tud, hát jókora adagot próbál elképzelni belőle. De a kevésbé szerencsések - s ők vannak többen - másoktól próbálnak ebből az érzésből minél többet szerezni. Van, aki csak szépszóval és van, aki erőszakkal próbálja megszerezni másokét. A jámborabb fajta beéri annyival, hogy csak megmerítkezik a szerencsések boldogságában egy pillanatra, mint a keresztelő vízben, de vannak, akik erejüket kihasználva hosszasan pancsolnak a kiválasztottak boldogságtengerében, s addig lubickolnak benne, amíg szét nem fröcskölik az egészet. Akkor aztán továbbállnak vissza se nézve, kiszáradt tengermedret hagyva csak maguk mögött. S a hátramaradott nem tehet egyebet, minthogy megpróbálja újra feltölteni a medret. Talán sikerül, talán nem...