...a sorsnak még mindig élvezetet okoz szórakoznia vele. Szóval 4 óra alvás után a reggeli (lassan már megszokottnak mondható) gyomorbajjal (most már tényleg muszáj leszek orvoshoz menni) bejövök dolgozni, ez még úgy átlagosnak is mondható eddig. Aztán a februári hétvégés munkabeosztásokról egyezkedve a következő választás elé állított kedves jóbarátom, a sors. Előzetesen két hétvégét jelöltem meg, amit nem szívesen vagy egyáltalán nem vállalnék: a mostanit, illetve a február 28-án indulót, míg a másik 3 közbülső hétvége közül az egyiket "szíves örömest" vállaltam volna. Persze a kollégáim kívánságlistájának megtekintése után két hétvége közül kell választanom, hogy melyiken is szeretnék végül dolgozni februárban: természetesen a mostani és az ominózus utolsó hétvége közül kell bevállalnom az egyiket.
 Most hétvégén muszáj leszek hazautazni, mivel a sógorom már 2 hete rágja a fülem, hogy telepítsem újra a számítógépét, és már beígértem neki, hogy megcsinálom. Nem az ő kedvéért teszem, csak a nővérem miatt, mert különben őt szekálná emiatt is plusz egy hétig, ha csak a jövő hétvégén csinálnám meg neki. Így egyetlen "választás" maradt: a február 28. Ez meg már csak azért is mókás, mert akkor lesz a születésnapom, mely egyetlen röpke másodpercig tart csupán, valamikor úgy 28-án éjfél pillanatában. A 29-ik. És persze már réges-rég rám köszönt az a sugallat, hogy amilyen lesz  ez a bizonyos születésnapom és ez az egész 29-ik évem, olyan lesz a további életem.  Most úgy néz ki munkával töltöm majd egyedül az irodában.
 Hát az előjelek eddig nem sok jót ígérnek...
 
Ui.: persze nem egy nagy tragédia ez az egész, de nem is én lennék, ha nem így alakultak volna a dolgok... :P