Lánglovag

 Igyekszem fölvenni a történet fonalát és leírom néhány sorban az elmúlt napot, de nem fogom nagyon csűrni-csavarni a szavakat, most valahogy az egyszerű dolgok éltetnek, mint a ma esti lassú séta hazafelé, de ez a zárómomentum lesz majd.
 Tehát tegnap este megkérdeztem azt a kevés embert, akikkel tényleg szívesen töltöm az időmet, hogy ők vajon töltenék-e velem a saját idejüket valahol. De két jóbarátomat is leverte valami betegség a lábáról, volt aki szimplán csak fáradt volt, én viszont némileg dacosan mégis úgy döntöttem, hogy akkor egyedül járok egyet. Elmentem hát a Gieroba szívni némi cigarettafüstöt (valahogy időnként szívesen vagyok passzív dohányzó), ahol tegnap este Imi volt a pultos, aki mindig kapható némi vicces társalgásra, de most nem nagyon vágytam ilyesmire, így csak hallgattam, ahogy más vendégekkel élcelődik. Aztán némi pultnál való ücsörgés után felhívott az egyik beteg, hogy bár ő maga nem tud jönni, de az öccse hamarosan itt lesz, várjam hát meg. Az utóbbi pár hétben jó párszor előfordult, hogy olyan társaság verődött össze, aminek én is és Bandi is a tagjai voltunk, igaz nem ismerjük túlságosan egymást, azért jó elvoltunk, talán épp egy ilyen ember társaságára volt szükségem. Az este folyamán azt hiszem sok olyan téma előkerült, amiről nem is beszéltünk volna talán, ha szoros barátság fűzne kettőnket össze, így viszont kellő távolságból és elfogódottság nélkül foglalhattunk állást, még annak is meg volt az előnye, hogy van jó néhány év köztünk, Bandi már egy kicsit fiatalabb generáció.
 Ennek is volt köszönhető, hogy egy idő után aztán felpezsdült a vére és mehetnékje támadt, s mivel rengeteg valakit ismer, valamint ő is éjszakai életmódot él (igaz másként mint én, ő egyetemistaként buliról bulira jár ;), hamar több választási lehetőséget is összetelefonált. Ekkor volt az a pont, hogy dönthettem volna úgy, hogy hazajövök, hiszen végtére is dolgozom a hétvégén (még ha ma csak telefonos ügyeletről volt is szó), vagy hagyom magam sodortatni az eseményekkel. Végül utóbbi mellett döntöttem, mondván: mit veszíthetek? Így az önkormányzati este 11 óra után hatályos tiltórendeletét megszegve vettünk némi alkoholt az első boltban, majd a kapott cím felé indultunk. Azt mondom: szerencsére mire odaértünk, már szétszéledőben volt a társaság, akik Bandi korosztályához tartoztak inkább, bár néhányukkal már találkoztam korábban, és ez némileg felvetette bennem a kérdést: nem lógok-e mostanában túl sokat vele meg a bátyjával... No de nem töprengtem túl sokat a válaszon, hamar taxit kerítettünk és elindultunk a második számú lehetőség felé. Budán volt a végállomás, valahol a XI-ik kerület egy kis utcácskájában, ahol egy népes kis társaság érezte jól magát éppen. Természetesen senkit nem ismertem közülük, így kezdetben Bandi volt a kalauzom, de mire véget ért az este, azért néhányukkal sikerült megtalálnom a közös hangot. A házigazda egy szimpatikus pár volt: Krisztián (akiről többek között megtudtam, hogy a Hollywoodoo együttes gitárosa) és Juli, akivel kapcsolatban leginkább az maradt meg, hogy milyen üde és kedves volt még hajnalban is. Nem sokkal utánunk érkezett két csinos hölgy is, én persze csak az egyikük nevét jegyeztem meg: Orsi egész este a barátnője árnyékában bujkált egy szót sem szólva, a barátnő pedig számomra unalmas témákról (mint például hol lehet jó rizottót enni és melyek a jó éttermek Pesten) beszélt számomra túlontúl sokat. Távozásuk után hozakodott elő aztán az egyik srác azzal a témával, hogy a (Kocsis) Orsi nevezetű leányzó bizony valamelyik pár évvel ezelőtti playmate választás közönségdíjasa (ilyen is van???), s azóta jó pár magazinban pózolt már. Úgy tűnik mégis a ruha teszi az embert... Ja és ha minden igaz, még egy városban is nőttünk föl, még az is lehet hogy egy suliba is jártunk úgy 15 évvel ezelőtt.
 Az este első felében szokásomhoz híven eléggé visszafogott voltam, próbáltam mindenkivel kapcsolatban kellő figyelmet tanúsítani, aztán lassacskán kezdett megfogyatkozni a társaság, én pedig a megosztott figyelmem végre összpontosíthattam, s így a megmaradt pár emberrel még órákig beszélgettünk, tulajdonképpen fel sem nagyon tűnt, hogy éjfél és reggel 6 között végig a konyhában álldogáltunk (kezdetben azért mert már csak itt volt hely, később azért, mert remekül elbeszélgettünk és így voltunk a legközelebb az italokhoz is). Végül reggel hat előtt nem sokkal távoztunk Bandival, ekkor már rajta és a házigazdákon is erőt vett a fáradtság, s a másik két utolsó vendég is velünk együtt távozott. Azért a taxiba beülve némileg sajnáltam, hogy (Bandin kívül) egyikükkel sem fogok még egyszer találkozni az életben. Ez csak egy egyéjszakás kaland volt csupán...
 A szombatot majdnem végigaludtam, csak egyszer ébresztettek telefonon a munkahelyről, s ebben az ébren töltött pár percben futott be a nővérem születésnapi köszöntő mms-e is a nevető keresztlánykám fotójával. Aztán visszaaludtam, s csak kora délután keltem fel. Jött telefonon pár baráti születésnapi köszöntő, s néhány ígéret a betegeskedő barátoktól, hogy bepótoljuk majd az ünneplést. Amit én most egyáltalán nem is hiányoltam nagyon, vagy tán semennyire sem... Kora este kicsíptem magam, s két jeggyel a zsebemben elindultam a színházba, egyedül... A darabról és a picike színház hangulatáról, valamint Fehér Anna és Lux Ádám alakításáról most ódákat kellene zengenem (rá is szolgáltak), csak túl későre jár már (reggel mehetek dolgozni), így csak annyit mondanék: aki csak teheti, váltson jegyet erre a vidám kis darabra (Könnyű erkölcsök)!

 A darab után aztán nem volt kedvem tömegközlekedni, könnyű léptekkel sétáltam inkább hazáig, jól esett ez a kis fejszellőztetés. Az út 29 perce alatt nem nyomasztott semmi, még a születésnapom sem, és bár sosem izgatott a számmisztika, a 29-es szám valahogy mindig is a különc szerencsét szimbolizálta számomra (azért fura picit, ha valaki február 29-én születik). Hát most 29 lettem. Azt nem tudom a születésnapom jó volt-e vagy rossz. De az életemről sem tudom eldönteni ugyanezt...