A születésnapom után egy héttel egy másik évforduló is majdnem észrevétlenül múlt el: 1 éves lett a blog, (most már több mint) 1 évvel ezelőtt született az első bejegyzés.
 Hogy mi indított arra, hogy blogot kezdjek írni, ma sem tudom. Épp próbáltam kimászni azon szakadékok egyikéből, amikbe általában beleesem, de ez azóta is megtörténik újra és újra. Leginkább csak magamnak kezdtem fölkarcolni a hangulatokat, amiket máskülönben elfelejtenék.
 Hogy mi minden történt ez alatt az egy év alatt? "Mindennek" nem is lehetne nevezni... Fizikailag egyszer (tavaly nyári baleset), lelkiekben sokszor összetörtem, talán az egy év alatt minden egyes reggel ez történt valamilyen formában, s bár esténként kezdtem újra embernek vagy legalább egy ember árnyékának érezni magam, az elkövetkező reggel nyomasztó súlya mindig fölöttem lebegett. Ahogy még most is teszi.
 De valahogy most nem tudok összeszedett lenni, igyekszem győzedelmeskedni a holnap reggel felett és magasztosabb gondolatokkal visszatérni. A nőket megillető szép szavakat is mástól lopom, velük köszöntenék minden egyes kedves hölgyet.

Weöres Sándor: A nő

A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.

A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.

A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga –
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
cimkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik –
ha nők szeméből rá élet sugárzik.

A nő: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan cimkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
úgy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.