Próbáltam pihenni a hétvégén, de hiába töltöttem sok-sok órát az ágyamban, nem volt részem pihentető alvásban. Tucatszor felébredtem az éjszakák folyamán, sokszor arra keltem hogy a nyáron eltört bal vállamon fekszem fájdalmas pózban, megfordulok, nagy nehezem újra elalszom, majd egy óra múlva ugyanabban a kínzó testhelyzetben ébredek. És ez ismétlődött újra és újra. Mintha szellemek forgattak volna ide-oda az ágyban.
Nappal pedig próbáltam eljátszani hogy jól/boldog vagyok, csak hogy ne okozzak fejtörést az otthoniaknak. Nem látogathattam meg a keresztlányomat sem, aki pedig mindig fölvidít egy pillanat alatt.
De az ismeretlen emberek is fárasztottak a hétvégén. A haza- és visszaút során is tömve volt a vonat, s bár általában szórakoztat ennyi ember, van ami (aki) lekösse a figyelmem, van kit tanulmányozni, ha épp nem köt le eléggé a könyv az ölemben, most a legvisszafogottabb egyének is az idegeimre mentek.
Jó lenne a világ végéig egy erdőbe elbújni...
Kispál és a Borz : Jó a világ végéig
Jó a világ végéig
Egy erdőben elbújni,
Aztán előjönni.
Ne féljetek, úgy néz ki,
Nem én vagyok az,
Akivel birkózni kell,
Én csak itt bujkáltam
Magamban, de
Annyi jel volt itt Földön Égen
Gondoltam hát megnézem
Hogy vagytok, hogy vagytok?
A szív körül félhomály van
De valamelyik kamrájában
A poros villanykörte alatt
Alszik egy fiú
Gyomrában kompót és az alatt
Halak, savanyú
Némi kenyérdarab
És leves porból kavarog ott,
És tervek, amiket eltett télre,
Hogy kéne, de aztán mégse,
Hogy kéne, de aztán nem.
Hiába mész az erdőbe
Már mindenki ott van
Hétvége, hétvége
Hiába mész az erdőbe
Jó a világ végéig
Egy erdőben elbújni
Aztán előjönni
Ne féljetek, don't worry!
És mondá