Eztán jobban oda kell figyelnem a szóhasználatomra: tegnap használtam azt a kifejezést, hogy "túlélni a vasárnapot", s délután valami olyan fokú rosszullét kapott el, ami soha korábban.
 Reggel munkába menet még azon morfondíroztam, hogy mivel olyan szép az idő, hát este munka után el kellene menni kocogni, de aztán csak ültem délután az irodában, s egyik pillanatról a másikra lüktetni kezdett a halántékom, szinte éreztem ahogy másodpercek alatt felszökik a lázam, majd mintha lenyeltem volna egy készlet gilette-pengét és valami általános gyengeség vett rajtam erőt. Az egészben a hirtelenség volt a legijesztőbb. Este csak azokat a feladatokat végeztem el, amiket mindenképp kötelező megejteni, gyűjtöttem aztán némi erőt a hazaúthoz, majd itthon az ágyamba zuhantam egy gallon teát a kezem ügyébe készítve. Éjjel csak hánykolódtam a paplan alatt, majd reggel 6 körül küldtem egy sms-t az érintetteknek, hogy ma ne számítsanak rám: kiveszek egy szabadnapot.
Mit ne mondjak: furcsa hétköznap itthon lenni... Mindenesetre abban bízom, hogy amilyen hirtelen jött ez az egész, hát olyan hirtelen távozik is.