Nem írtam néhány napja, nem volt miről. S ez mintha már egyfajta tendencia lenne. Valahogy nem tudom a hétköznapok apró-cseprő dolgaiban örömömet lelni, én egyszerűen átsiklom felettük. Pedig vannak olyanok, akik ezekben az apróságokban is képesek meglátni a csodát.
A hétvége semmittevéssel telt az albérletben, persze így sem sikerült rápihenni a munkahétre, s mivel tegnap este meg összefutottam G. barátommal a lassan már szokásosnak mondható esti „kikapcs”-ra, így még csak kedd van, de már hullafáradt vagyok. No mindegy, csak magamnak köszönhetem ezt is, ahogy minden egyebet.