Hihetetlenül elkényelmesedtem tavaly ősz óta, és ez akkor bizonyosodott be teljesen, amikor ma (tegnap) este elindultam kerékpárral a Gellért-hegy felé. Idén össz-vissz kétszer kerekeztem be eddig a munkahelyre, és nagyjából ez volt az összes testmozgás, amit végeztem, így nem is voltak illúzióim. De még ezek után is igen kellemetlenül érintett, hogy a Citadella lábához érve tüllszoknyás, rózsaszín Yorkshire-terrierek táncoltak a szemem előtt és turisták tucatjai lettek rosszul a közelemben, mert egész egyszerűen elszívtam előlük az oxigént. S ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy a Gellért-hegy csak polgári jóindulattal nevezhető hegynek, valójában inkább csak egy jól megtermett domb: nos ezek után kevéske maradék önbecsülésemet is a szemétre dobhatom. És az sem segített igazán, hogy hozzávetőlegesen egymillió kézenfogva andalgó párocskát számoltam össze a 20 km-es kerékpárutam alatt. Szóval minden olyan volt mint tavaly, csak kicsit még rosszabb. A Gellértnek fölfelé-lefelé még több a kátyú az úton (sötétben igazán biztonságos), a Szabadság és a Lánchíd között a budai oldalon végig fölverve a kerékpárút, ami gyalogosokkal megspékelve szintén szórakoztató tud lenni. De legalább ejtőztem kicsit a Citadellánál és figyelhettem a kivilágított fővárost, a Lánchíd lábánál sem ült senki a "padomon", így ott is megpihentem pár percre, szóval még a negatívumok ellenére is jól sikerült az idei első éjszakai őrjáratom...
 Bár egyelőre abba még bele sem merek gondolni, hogy mi lesz 3 hét múlva... Elméletben május 16-ra tervezünk egyik jóbarátommal egy egynapos Balaton-kerülő kerékpártúrát, csekélyke 206 plusz még pár km, mindez egy szombat alatt. Hát igencsak össze kell kapnom magam addigra...
 És egy picit amiatt is hiányérzetem volt, hogy nincs senki a környezetemben, akivel (meg mondjuk egy üveg borral vagy pár sörrel) csak úgy hirtelen felindulásból ki lehetne ülni az Erzsébet-híd, vagy akár a Lánchíd lábához, netalán a Margit-sziget valamelyik nyugisabb szegletében, s csak fecsegni vagy épp nagyokat hallgatni... Én sokszor kerekedtem már fel azért, mert valamelyik barátomnak kipattant valami efféle hirtelen ötlet a fejéből, de mostanra mindenki "megkomolyodott" már, s én magamra maradtam a hangulataimmal...

 Minden száj nyitva áll,
És a fény megcsillan
A pillanat késhegyén,
Aki él, feláll,
Hogy biztos-e, amit lát,
Jönnek ki a
Tengerből a bálnák.

S jönnek ki a
Fák közül az emberek,
Akiknek azt mondták,
Hogy nem lehet

Abból úgyse semmi,
Amit gondoltok,
A pillanat most
Mindenkit tetemre hív;
Rakja föl mindenki a szárnyait,
Nekem is van
A szekrényben egy kis fehér,
Verdesek, de testem
Már túl kövér.

S jönnek ki a
Fák közül az emberek,
Akiknek azt mondták,
Hogy nem lehet

Abból úgyse semmi,
Amit gondol - Tokkal-vonóval,
A mellbe' csomóval,
Gyöngyök disznóval keverve,
Mind csak áll,
Mint a bál
Előtt régen a Hamupipőke,
De jönnek galambok,
És segítenek magot
Válogatni, ki
Nem szeretne ott lenni
A tányéron?

Mennyi szép mozdulat,
Halak üveg mögött,
Nők dugás közben,
Autók a sztrádán,
Virágok tavasszal,
Ablakok ősszel,
Didergő királyok,
Sok szép halálok,
Besétál, leteszi
A vizes kalapját,
És azt mondja:
- Itt leszek ezentúl,
Te meg almát eszel bicskával,
Váratlanul jöttél
- mondod, falatot rágva.

Miért pont most jönnek ki
A fák közül az emberek,
Akiknek azt mondták,
Hogy nem lehet.

Abból úgyse semmi,
Amit gondol - Tokkal-vonóval,
A mellbe' csomóval,
Gyöngyök disznóval keverve,
Mind csak áll,
Mint a bál
Előtt régen a Hamupipőke,
De jönnek galambok,
És segítenek magot
Válogatni, ki
Nem szeretne ott lenni
A tányéron?

Tokkal-vonóval,
A mellbe' csomóval,
Gyöngyök disznóval keverve,
Mind csak áll,
Mint a bál
Előtt régen a Hamupipőke,
De jönnek galambok,
És segítenek magot
Válogatni, ki
Nem szeretne ott lenni
A tányéron?