Több oka is lehet annak, amiért valaki blog-írásra adja a fejét és hasonlóan sok, amiért egyszer befejezi azt. Az egyik legkézenfekvőbb ok a kezdésre, hogy keres(ünk) valamit, a befejezésre pedig, hogy azt vagy megtaláljuk végül vagy egyszerűen csak belefáradunk a véget nem érő keresésbe.
Talán egy évvel ezelőtt még én is kerestem valamit, az azóta eltelt időben annyi változott, hogy most már csak (ki)találni próbálok valamit, amit majd kereshetnék aztán.
 Arra nézve pedig végképp nincs ötletem, hogy ha egyszer nem írok többé, annak vajon mi fog állni a hátterében. Mindez csak annak kapcsán jutott az eszembe, hogy nem írtam semmit jó néhány napja már... Hát, nem igazán volt miről.
 A héten összefutottam meccsnézés címén néhány ismerőssel (lassan véget érhetne már a futballszezon, mert elég megterhelő így május környékén; pedig én csak ülök valahol egy tv előtt, de még így is hosszú és fárasztó az idény ;).
 Csütörtökön megvolt a munkatársam legénybúcsúja, s jó volt látni, hogy azok a régi-közeli barátai is, akiket én nem ismertem eddig, szóval hogy mennyire jó fejek, igazán kedves kis társaság jött össze a Mumus egyik félreeső, emeleti szobájában. A mérsékeltnek nem mondható alkoholfogyasztást egy kis időre megszakította az elmaradhatatlannak tűnő meglepetés kacér hölgy, aki tiszteletét tette a vőlegény színe előtt, majd ment minden tovább a maga útján. Előbb még az egekbe szökött a hangulat, majd aztán a társaság tagjai kezdtek lassan visszaszökni a saját életükbe, amire leginkább a pénteki munkanap közelsége figyelmeztette őket.
 Alig pár óra van már csak az esküvőig, aztán este majd újra összegyűlik a baráti társaság egy szolid kis ünneplésre.
 Szóval vannak azért emberek, akikkel jelentős események történnek, s ha én magam nem lennék valamiféle kapcsolatban velük, akkor talán végleg elvesznék saját magam útvesztőjében...