Ez is lehetett volna akár a hétvégém és a vasárnap estém mottója, ami első olvasatra nem igazán sugall valami fennkölt tartalmat...
Szóval hazautaztam a hétvégére, ami önmagában is nehéz, mert nem egyszerű tucatnyi embernek azt mutatni, hogy minden rendben velem, de mióta a kis keresztlányom is otthon él, azóta egy újabb ismétlődő rituálé lett ezen hétvégék része: egy nap kell hozzá, hogy újra a szívébe zárjon, s mire újra teljes a bizalma irányomban, ismét elválunk. Az ajtóban még integet, mint egy kis angyalka, de eltelik 3-4 hét amíg nem látjuk egymást és szinte újra a nulláról kezdünk mindent... De legalább a bizalmát és a szeretetét újra és újra elnyerni egy örömteli feladat.
Visszafelé utazva aztán előreküldtem egy sms-t G. barátomnak, hogy mi lenne ha kiülnénk valahová a Duna-partra némi alkohol társaságában és beszélgetnénk vagy csak épp nagy bölcsen hallgatnánk. G. barátomra ilyen helyzetekben mindig is számíthattam, így végül vasárnap este nem sokkal 10 után már ott is ültünk valahol a Margitsziget vonalában a pesti oldalon és amikor nem hallgattunk, akkor mindenféle eszement dologról beszélgettünk úgy 1-ig.
És egyúttal tolmácsolnám is G. barátom üzenetét, aki szerint hihetetlenül lehangoló és depresszív volt a velem eltöltött estéje, de ezt csak amiatt mondta, mert nem olvashatja a blogomat, ahogyan minden más ismerősöm előtt is titkolom a hollétét. Máskülönben azt hiszem prímán érezte magát ő is és vele együtt én is...
Inni és élni hagyni...
2009.07.06. 02:12
8 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://langlovag.blog.hu/api/trackback/id/tr801228952
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Vanitas 2009.07.06. 02:42:11
Abszurd helyzet, hogy ugyan anonim módon, de a világ elé tárjuk egy részünket, a barátokat meg a blog közelébe sem engedjük. Én kísérletképpen két barátnőmnek azért megadtam a naplóm címét. Az egyik azóta nem hív fel.. na jó, azt hiszem nem ez lehet az igazi oka. :-)Én mindig is úgy éreztem, hogy nem lenne jó ha a hozzám közel állók olvasnának, mert akkor talán szelektálnám a leírtakat. És kénytelen lennék másik blogot indítani. :-)
Lánglovag 2009.07.06. 02:59:31
@Vanitas: igen, ezzel én is épp így vagyok... Bár ha idegenek előtt (akik előbb-utóbb már talán nem is annyira idegenek) képes vagyok teljesen megnyílni, a barátaim előtt viszont titkolok dolgokat, az nem azt jelenti, hogy magammal sem vagyok teljesen őszinte?
Egyrészt talán nem, hiszen így vagy úgy, de mégiscsak kimondom azt, amit szeretnék, másrészt talán mégis, mert azzal, hogy ismeretlenek elé tárom a dolgokat, kibújok a valódi felelősségvállalás, az igazi szembesülés elől...
Egyrészt talán nem, hiszen így vagy úgy, de mégiscsak kimondom azt, amit szeretnék, másrészt talán mégis, mert azzal, hogy ismeretlenek elé tárom a dolgokat, kibújok a valódi felelősségvállalás, az igazi szembesülés elől...
Vanitas 2009.07.06. 03:35:12
@Lánglovag: Tapasztalt 'extitkolózó' vagyok, azt hiszem ezt nagyon jól ismerem!!! Nekem eljött az a pont amikor ezt feladtam a barátaim előtt, de ehhez kellettek emberek akik kicsit piszkáltak emiatt. Tudod az a furcsa, hogy a barátok tapintatból betartották a határokat amikor keveset adtam magamból, közben sokszor azt éreztem, hogy ha megnyílnék az sokat segítene. És egy időben rendesen át is estem a ló másik oldalára.
Szerintem nem biztos az, hogy magunkkal sem vagyunk őszinték, csak fél az ember a másik reakciójától, vagy valamiért szégyelli az érzéseit, gondolatait, bármit. De ha megnyílsz általában kiderül, sőt szinte mindig, hogy ez az érzés teljesen alaptalan volt. Számomra nagy tanulság volt, hogy amikor igazán megnyíltam a barátaimnak, akkor róluk is többet megtudtam. Sokat elárul, hogy hogyan reagálnak rám. Azt hiszem ha kimondjuk a dolgokat, onnantól valamiféle felelősséget is vállalunk érte. Ami félelmetes, de biztos vagyok benne, hogy ez az első lépés, hogy fel tudjuk magunkat vállalni, és ami szerintem fontos, hogy ezzel az 'én' is erősödik. Én csak bátorítani tudlak, hogy tedd meg, azt hiszem fogod tudni kinek nyílhatsz meg igazán, és ki az akinek továbbra is csak egy részedet mutatod meg.
Szerintem nem biztos az, hogy magunkkal sem vagyunk őszinték, csak fél az ember a másik reakciójától, vagy valamiért szégyelli az érzéseit, gondolatait, bármit. De ha megnyílsz általában kiderül, sőt szinte mindig, hogy ez az érzés teljesen alaptalan volt. Számomra nagy tanulság volt, hogy amikor igazán megnyíltam a barátaimnak, akkor róluk is többet megtudtam. Sokat elárul, hogy hogyan reagálnak rám. Azt hiszem ha kimondjuk a dolgokat, onnantól valamiféle felelősséget is vállalunk érte. Ami félelmetes, de biztos vagyok benne, hogy ez az első lépés, hogy fel tudjuk magunkat vállalni, és ami szerintem fontos, hogy ezzel az 'én' is erősödik. Én csak bátorítani tudlak, hogy tedd meg, azt hiszem fogod tudni kinek nyílhatsz meg igazán, és ki az akinek továbbra is csak egy részedet mutatod meg.
Lánglovag 2009.07.06. 13:46:51
@Vanitas: nagyon is igaznak és megszívlelendőnek tűnik mindaz, amit leírtál. Igyekszem megfogadni a dolgot, habár jó lenne, ha másokra is tudnék összpontosítani, ne csak magamra és a hozzám való viszonyokra...
Vanitas 2009.07.07. 02:45:40
@Lánglovag: hmm.. ezt nekem is erősíteni kellene. Én pedig erre fogok jobban odafigyelni.
Dead-End 2009.07.07. 12:37:25
@Lánglovag: Kellenek az ilyen esték. :) Jót tesznek az embernek, mert valakinek kiadja, ami benne van, és ki kell adni, mert belülről csakis minket emészt fel.
@Vanitas: Már aki anonim módon... :D
@Vanitas: Már aki anonim módon... :D
Vanitas 2009.07.09. 17:27:51
@Dead-End: ezt mire értetted??? tényleg mire??? :-)
Vanitas 2009.07.09. 17:37:00
@Dead-End: Bocs, már tudom mire. :-)Na igen vannak bátrabbak is köztünk. :-)
És mondá