Ma éjszaka majdnem a fáradtság győzött és emiatt majdnem itthon is maradtam, de valahogy cseppet sem vonzott az ágy... Így aztán mégiscsak erőt vettem magamon és útra keltem, s az elmúlt hat éjszaka egy-egy alkalmát követően hetedszer is fölkapaszkodtam a Gellért-hegyre. Fölérve már éreztem, ahogyan egyre erősödik a szél és aztán a tornyosuló fellegek mögött egy-egy villám is hajnalszerű csalóka fényeket festett az égre. Nem időztem hát túl sokáig, mivel még egy háromnegyed órás út várt rám, az viszont meg sem fordult a fejemben, hogy az esőtől félve inkább hazafelé vegyem az irányt. A Lánchídhoz érve ugyan néhány kövér és hideg esőcsepp megkopogtatta a hátam, de aztán az erős szél alákaphatott az esőfelhőknek és messzire sodorhatta őket, mert végül csak az izzadság csöpögött rólam, amikor hazatértem az egy órás út végén.
 No igen, "haza". Ez is furcsán hangzik így, hiszen mióta Pesten élek, inkább csak átmeneti szállásaim voltak. Volt ahol csak néhány hetet töltöttem, és volt ahol majdnem két évet, de nem igen különbözött egyik időszak sem a másiktól. S két hét múlva gyakorlatilag hajléktalan leszek, mivel a jelenlegi albérleti szerződésünk lejár a hónap végén, azonban eddig még nem sikerült valami otthonszerűséget találni, ahová továbbállhatnék, ahol talán végre megállapodhatnék...