Tétován eltévedtem az idő síkján, hiába forgolódom, nem tudom merre van a holnap, s merre a tegnap. Csak valamikor reggel feküdtem le, még nincs egy napja, aztán délután, midőn lementem a boltba - s tudván hogy este is vacak kedvem lesz -, a legjobb téli szívmelengetővel tértem haza, már alig várom a decembert, hogy egy üres és sötét lakásban sambuca con la mosca*-t iszogathassak majd. De ma éjjel is jól jött, mert az őszies idő, a dermesztőbb fajtából, viharos széllel kísérve a csontomig hatolt fönn a Gellérten, izzadtan, mégis dideregve értem haza. A csavargásom előtt és után pedig második világháborús sorozatot néztem/nézek, romantikus szál egy pókfonál-vastagságnyi sincs benne, pont mint az életemben.

* A sambuca olasz ánizslikőr, hasonlít a görög ouzohoz ízben és szervírozásban is. Fogyasztható például jéggel,  ilyenkor a jellemzően színtelen ital opálosan elfehéredik. Van kék és vörös, meg talán fekete változata is, nos ezek nem tudom hogyan színeződnek el (már ha elszíneződnek egyáltalán) jég hatására. A con la mosca az a fajtája, amikor 3 szem kávébabot dobnak a pohárba, a boldogságot, jólétet és egészséget vagy valami hasonló badarságokat szimbolizálandó, ezt az egészet meggyújtják, néhány másodpercig egy öblös pohárban azt kicsit félredöntve és forgatva hagyják égni, majd átöntik az egészet egy másik pohárba, végül a kettőt összefedve elfojtják a lángot. Ezt a megmelegedett italt aztán a pillanatnyi illúzióra vágyó jónép a kávészemekkel együtt elfogyasztja, míg a kiegészítőként használt, gondosan lefordított másik pohárból (mondjuk egy szívószál segítségével) illik kiszippantani a forró és alkoholos párát/füstöt. Télen valami mesésen jól tud esni, de látványnak sem utolsó, amikor a lángoló italt egyik pohárból a másikba önti az ember.
A gasztronómiai fél percet olvashattátok és kb. ez volt minden ismeretem ebben a témakörben.