Idejét sem tudom, mikor aludtam utoljára egy kiadósat. Borzasztó régen. Idejét sem tudom, mikor volt utoljára tele a szívem keserű utóíz nélküli, édes-szirupos érzelemmel. Még annál is régebben. Idejét sem tudom, mikor tudtam utoljára valaminek is az idejét. Talán soha nem is volt ilyen.
Csak az első bajomra merek gyógyírt remélni: még néhány hét és talán végre magamra zárhatom majd üres lakásom ajtaját. Épp csak egy ágy lesz benne kezdetekben, vagyis hát ki tudja meddig tart majd ez az állapot. Lehet sokáig. De ha az első éjszakámat ott sem fogom pihentető alvással tölteni, nem sok jót remélhetek...
És mondá