Lánglovag

 Egy hete lakom I. barátomnál, akivel egyszer már éltem hosszabb ideig egy fedél alatt, méghozzá 3 évvel ezelőtt. Már akkor is kicsit más ritmusban éltük az életünket, s bár nem változtunk hajszálnyit sem azóta, mostanra valahogy mintha még nagyobb lenne a távolság közöttünk. Bár azt hiszem minden mozdulatlan azóta, csak én látom nagyobbnak a különbségeket.
 Illetve nem is a ritmus az, ami eltér, valahogy mindkettőnk körül ugyanolyan lassan folydogálnak az események, de a dallam más. Persze egyszerűen köszönhető ez annak is, hogy ő a munkájából kifolyólag inkább nappali életmódot folytat, én meg - nem is tudom, talán magamnak köszönhetően - inkább éjszakait. De ezzel együtt a hétvégének is egészen másként futottunk azért neki.
 Mondanom sem kell, a szombat délelőtti káposztáscsülök-főzés eddig nem nagyon tartozott a hétvégi programjaim közé, a vöröshagymás ropogós tepertőkrém is ismeretlen ételforma volt eddig a számomra, s a szombat délutáni napozás sem gyakori elfoglaltság nálam. Próbáltam ugyan asszimilálódni, kiültem ugyan én is az udvarra egy könyvvel, de a lapokkal együtt elfogyott az én kitartásom is, vasárnap már nem is vettem részt ebben a közös programban.
 Még a legelső napokban mondta I., hogy most hogy együtt lakunk egy darabig, majd ő is gyakrabban mozdulna ki esténként, mert neki nem nagyon volt eddig kivel kiruccannia, rólam viszont tudja, hogy kapható vagyok az ilyesmire. Mondtam neki, hogy amikor csak kedve szottyan, már mehetünk is, de azóta is otthon töltöttünk minden estét, mindig talált valami kifogást, hogy épp miért is ne az az este legyen az, amikor elindulunk...
 Mondjuk szombat kora este legalább már eljutottunk a közeli moziig, ez is haladás. Még ha 10 után nem sokkal már otthon is voltunk. A húszforintos kérdés pedig a következő: milyen szülő az, aki szombat este egy véres(en komolytalan) Tarantino-filmre viszi a hat év körüli kislányát, ami tele van naturálisan bemutatott, sokkolóan erőszakos jelenettel?
 
 Mindenesetre mostanság kénytelen-kelletlen, de én is korán fekszem. Ha ennek köszönhetően végre álmodok is valamit, majd azt is leírom...

Ui.: minél többet hallgatom, a nemrég emlegetett Muse album annál inkább belopja magát a fülembe. Íme (mobil-netesektől elnézést):